Kézilabda

2024.02.29. 19:10

Pásztor Bettina már egy-két héttel előtte elkezd hangolódni a nehéz mérkőzésekre

A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE legjobbja volt Pásztor Bettina, az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzésen. A lila-fehérekhez tavaly nyáron Vácról érkező szabolcsi származású kapus bravúrok sorozatával járult hozzá az NB I.-ben maradás szempontjából rendkívül fontos győzelemhez. A rutinos kapuvédőt a mérkőzésről és a jövőről is kérdeztük.

Gajdács Pál

– Minden mérkőzés nagyon fontos, de a Fehérvár elleni különösen is az volt, hogyan készültek fel a csatára?
Az ilyen mérkőzések előtt rendszerint már egy, de inkább két héttel előtte elkezdem mentálisan felkészíteni magam. Mi kapusok nem feltétlenül fizikailag fáradunk el, mint a társak. Nagyon erősnek kell lenni mentálisan, hogy olyan helyzetben, amikor mondjuk egy gól van csak a két csapat között, elhiggyük, hogy meg tudjuk csinálni és hozzátehessük azt a pluszt, ami kellhet egy ilyen döntő helyzetben. Sokat videózok és fejben megpróbálom összerakni, hogy egy-egy csapatban a kulcsjátékosoknak mik a kedvenc megoldásaik és ilyenkor egy kapusnak kicsit át is kell szellemülnie.

pásztor bettina, kapus, előre, kézilabda
Pásztor Bettina a kapuban. Előzetesen fejben megpróbálja összerakni, hogy egy-egy csapatban a kulcsjátékosoknak mik a kedvenc megoldásaik. Fotó: Kiss Zoltán

– Min múlhat a jó játék? Az első bravúron? A védekezésen?
– Nagyon sok minden múlik a védekezésen, erre épül az én teljesítményem is. A Fehérvár ellen lelki tényezők is hatottak leginkább. Én is tudtam, hogy rettentően fontos ez a mérkőzés, és mindent szeretnénk megtenni azért, hogy elérjük a céljainkat és a részemet bele tudjam tenni a közös sikerbe, hogy bennmaradjunk. Más meccseken az első fogott labda sokat szokott jelenteni. Most ugyan a legelső védés nem sikerült, de túllendített az akarat, hogy ezt a mérkőzést mindenképpen meg kell nyernünk.

– Továbbra sincs könnyű helyzetben a Békéscsaba, a bajnokság pedig roppant kiegyenlített. Mit gondol, hány mérkőzést kell nyerniük ahhoz, hogy legalább két riválist maguk mögött tartsanak?

– Valóban kiszámíthatatlan a bajnokság, a jó teljesítmény mellett a szerencsére is szükség lesz. Hogy hány meccset kell megnyernünk, azt lehetetlen megmondani, viszont az olyanokat, ahol van reális esély – gondolok itt a Vasas, vagy a Kisvárda elleni párharcra – mindenképpen meg kell fogni és bravúrt is meg kell csípni ahhoz, hogy bebiztosíthassuk a bennmaradást és a végén ne kelljen matekozni.

– Fehérgyarmati születésű, később megfordult, Győrben, Veszprémben, Debrecenben, Kisvárdán és Vácott. A Békéscsabát – bár még ez az első szezonja – hová sorolja pályafutásában?

– Békéscsaba fontos állomása a karrieremnek. Örülök, hogy ideigazoltam, jól érzem magam itt. Apukám amúgy Békés megyei származású, több rokonunk is él itt. Olyanok vagyunk, mint egy kis család, nagyon szeretem a csapattársaimat. A klub is mindent biztosít ahhoz, hogy egy sportoló maximálisan fel tudjon készülni a mérkőzésekre. Sajnos megnehezíti a helyzetünket, hogy több olyan mérkőzést játszottunk, ami alakulhatott volna jobban is.

– Egy hét szünetet kaptak Rác Sándor edzőtől, mire tudja felhasználni ezt az időt?
– A Fehérvár elleni mérkőzést követő szerdán már lett volna edzésünk, de jutalomként az egész hetet megkaptuk. Így, hogy több pihenőt kaptunk, edzés is fog szerepelni benne. A hét első része tényleg a pihenésről szólt. Nagyon ragaszkodom a családomhoz. Sajnos Békéscsaba kicsit messze van Szatmárcsekétől, ahol élnek és csak ritkán tudok velük találkozni.

NÉVJEGY

Pásztor Bettina

Született: 1992. december 1., Fehérgyarmat

Poszt: kapus

Magasság: 180 cm

Csapatai: DVSC utánpótlás akadémia (2010-ig); Győri Audi ETO KC (2010–14); Veszprém (2013–14); Debreceni VSC (2014–18); Kisvárda (2018–21); Vác (2021-23); Békéscsabai ENKSE (2023–).

Eredményei: 
magyar bajnok (2011); Magyar Kupa-győztes (2011); Bajnokok Ligája-elődöntős (2011)
Junior világbajnoki bronzérmes
Szerepelt a magyar felnőtt nemzeti csapatban is (2018. május 30., Koszovó–Magyarország 15–37).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában