Beol podcast

2023.12.27. 10:12

Pályára álltak idén a békéscsabai tornászok – podcasttal

Az év vége az összegzés és a tervezés időszaka a sportklubok, így a Torna Club Békéscsaba életében is. A nagy hagyományú egyesület az építkezés fázisában van, fiatal edzőkkel, fiatal sportolókkal zárta a 2023-at és kezdi majd az új esztendőt. Fóri Márta elnököt, Ördög Szabolcs szakosztályvezetőt és az edzői team legfiatalabb tagját, Szujó Hannát kérdeztük.

Pályára álltak idén a békéscsabai tornászok – podcasttal

Fóri Márta elnök, Ördög Szabolcs szakosztályvezető és az edzői team legfiatalabb tagja, Szujó Hanna

Ördög Szabolcs szerint előreléptek, fejlődtek a versenyzőik.

– A bajnokságokon értünk el egyéni dobogós helyezéseket, azt hiszem, hogy egy jó évet zártunk – mondta a szakosztályvezető. – Az utolsó országos bajnoki versenyen gerendán második helyezett Uhrin Bernadett teljesítménye az év elejéhez képest folyamatosan javult. Vele három szeren készülünk, sajnos a korláton mentális problémái vannak, ott nem nagyon mer dolgozni. A másik három szeren viszont szépen fejlődik és készül a január 20-i országos korosztályos felmérőre. Kiemelném még a zsebibaba hármas csapatunkat, amely az első csb első fordulója után a második helyen állt, amit szerettünk volna megtartani. Nehézséget jelentett ugyanakkor, hogy az ősz elején elköszöntek csapattagok, ezért csak négyen álltak a szerekhez. Mivel csak négy eredmény számít, így a folytatásban csak minimális hibázási lehetőségünk volt. Kettő becsúszott, de így is megtartottuk a második helyünket.

Fóri Márta, a TC Békéscsaba elnöke elégedett a maguk mögött hagyott évvel.

– Pedig nehéz éveken vagyunk túl, de úgy látom, hogy valami elkezdődött. Három év után most sikerült először tornászosztályt indítanunk a Jankay iskolában, ahol az elsőtől a nyolcadikig járhatnak a palántáink. Ez egy jól működő rendszer, mert a szülőknek nagy biztonságot ad, hogy amíg ők dolgoznak, addig a gyermekük – miközben napközben le tudnak edzeni – felügyelet van. Ebben a rendszerben nevelkedtek a válogatott sportolóink, így Szujó Hanna is.

A Covid miatt kimaradt három évben sajnos nem tudtunk utánpótlásról gondoskodni. A tornát már ötéves korban el kell kezdeni. Mi mindig válogatás alapján indítunk osztályt, azokkal a gyerekekkel, akikkel az edzőink szeretnének dolgozni. Nem tömegben, hanem kis létszámban, gondos odafigyeléssel indítjuk az osztályokat.

A klub anyagilag is nehéz helyzetben volt, mert a torna mindig az eredmény alapján van megítélve.

– Magasra volt téve a mérce, hiszen hosszú évtizedeken keresztül a csabai klub ontotta a válogatott tornászokat. A Covid alatt azonban sokan abbahagyták, mert nem tudtunk bemenni a terembe, a tornászoknak több hónapos kihagyás után megnövekedett a testsúlyuk. Aztán következett az energiaválság, a hideg teremben nem lehetett edzeni. Most azonban tényleg elkezdődött valami és bízom abban, hogy ez a kedvező folyamat nem áll meg.

A válogatott Szujó Hannát egy éve ilyenkor még a gerendán és a korláton láthattuk, néhány hónapja pedig már ő irányítja a kis tornászpalántákat ezeken a szereken.

– Nagy a változás így a sportolói léthez képest, nehéz feladat az edzői munka, gondolok itt a pedagógiai szempontokra – mondta a húsz éves fiatal edző. – Ha ezt az évet egy szóval kellene jellemeznem, akkor a változást mondanám, mert januárban még nem gondoltam volna, hogy ősztől már edzőként fogok dolgozni a Rácz Lukács Tornateremben. Amikor januárban abbahagytam az élsportot, abban biztos voltam, hogy nem szakadok el a tornától. Nem azonnal kezdtem el ezt a pályát, volt egy szép átmenet. Először fél évig csak bejárogattam a terembe, besegítettem, majd július elején vittem egy nyári tábort, majd jött a felkérés és aztán a szeptembert az első osztályosokkal el is kezdtem. Nagyon kis aranyosak, a viselkedésükre kell nagyon odafigyelni, de ez is hozzátartozik az edzői munkához.

Fóri Márta elmondta, hogy az a cél, hogy Békéscsabának Szujó Hanna után újra legyen válogatott versenyzője.

– Edzőink mindegyike sikerorientált, és a legjobb tudásukkal arra törekednek, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Szujó Hanna – aki remélem, hogy hosszú éveken át itt marad – mellett az Európa-bajnok Varga Adrienn, a az ifjúsági olimpikon visszatérő Mitykó Bianka Szabina és Csiszár Evelin tartozik az edzőink sorába. Hálásak vagyunk a szintén edzőként is dolgozó Ördög Szabolcsnak is, aki márciustól erősíti a csapatunkat. A női edzőink mindegyike itt nevelkedett, és nem is akármilyen szintre vitték a tornában. Remélem, hogy tovább tudják vinni a hagyományainkat és a sok munkának be fog érni a gyümölcse. Ezúton köszönném meg az önkormányzat és a Magyar Torna Szövetség segítségét, akik bármilyen nehézségünk is volt, azonnal mellénk álltak és fontos támaszunk volt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is. 

Az elnök feltétlenül előrelépést vár 2024-ben.

– A jövő évet is nyílt órákkal fogjuk kezdeni. Ha valaki kíváncsi a mi kis osztályunkra, akkor keressen bennünket bátran, bármikor be lehet hozzánk jönni, vegyenek részt a nyílt óráinkon! 

– A márciusban kezdődő versenyidőszakra új elemek beépítése a terv, és szeretnénk a dobogós helyezéseket megcélozni – vette át a szót Ördög Szabolcs. – Ha Czupper Naomi felépül a sérüléséből, akkor tőle, Uhrin Bernadett-től és Potocska Pollától várhatunk jó eredményeket.

Szujó Hanna tanítványainak tavasszal lesz az első versenye, arra készülnek.

– Zsebi korosztályban indulunk. Fontos az eredmény is, de az fontosabb, hogy megszerettessük velük a tornát és folyamatosan fejlődjünk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában