Atlétika

2023.08.08. 10:06

Négy csabai versenyezhet a világbajnokságon

Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.

Beol.hu

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán ismertette a névsort, A 63 indulóból 32-en szereztek indulási jogot a kvalifikációs lista alapján a vb-re, a rendező ország jogán pedig 31 megfelelő tudásszinttel rendelkező atlétát nevezhetett a MASZ, melyet a nemzetközi szövetség (WA) jóváhagyott. Öt magyar váltó is rajthoz állhat a vb-n. Az már a múlt héten ismert volt, hogy a csapat létszáma elérte a 25 főt, a végleges lista három lépcsőben alakult ki.

A budapesti vb-n mindössze négy olyan szám lesz – férfi és női 10 ezer méter, női 3000 méteres akadályfutás és férfi rúdugrás –, amelyben nem indul magyar atléta. Női 100 méter gáton és férfi kalapácsvetésben ellenben a maximális három hazai versenyző szerepel majd a Nemzeti Atlétikai Központban.

A Kopp Békéscsabai AC-t négy versenyző képviselheti. Az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világ- és Európa-bajnok súlylökő, Márton Anita részvétele kezdetektől biztos volt, a világranglistán elfoglalt helyezése alapján lehet ott a gyalogló Oláh Barbara, utolsó körben pedig a sprinter, Nadj Levente és Steigerwald Ernő  is bekerült a magyar csapatba, akik a váltókat segíthetik jó eredményhez. 

A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont.

A magyar vb-indulók 

Férfiak: Boros Bence (100 m), Wahl Zoltán (200 m), Molnár Attila (400 m), Huller Dániel, Vindics Balázs (800 m), Szögi István (1500 m), Kovács Ferenc Soma (5000 m), Szeles Bálint (110 m gát), Bánóczy Árpád (400 m gát), Palkovits István (3000 m akadály), Szemerei Levente (maraton), Tóth Balázs (súlylökés), Szikszai Róbert (diszkoszvetés), Halász Bence, Rába Dániel, Varga Donát (kalapácsvetés), Herczeg György (gerelyhajítás), Németh Mátyás (távolugrás), Török Gergely (magasugrás), Szenderffy Dániel (hármasugrás), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Venyercsán Bence (35 km gyaloglás), 4x100 m váltó: Boros Bence, Bundschu Patrik, Illovszky Dominik, Pap Márk, Szabó Dániel, Wahl Zoltán; 4x400 m váltó: Huller Dániel, Kovács Árpád, Molnár Attila, Nadj Levente, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán.

Nők: Takács Boglárka (100 m, 200 m), Sulyán Alexa (200 m), Rapai Fanni (400 m), Kéri Bianka (800 m), Vindics-Tóth Lilia Anna (1500 m), Wagner-Gyürkés Viktória (5000 m), Szabó Nóra, Kovács-Garami Katalin (maraton), Kozák Luca, Kerekes Gréta, Tóth Anna (100 m gát), Molnár Janka (400 m gát), Bánhidi-Farkas Petra, Lesti Diána (távolugrás), Fekete Fédra (magasugrás), Klekner Hanga (rúdugrás), Szabó Beatrix (hármasugrás), Márton Anita (súlylökés), Kerekes Dóra (diszkoszvetés), Gyurátz Réka (kalapácsvetés), Moravcsik Angéla, Szilágyi Réka (gerelyhajítás), Krizsán Xénia, Nemes Rita (hétpróba), Oláh Barbara (20 km gyaloglás), Madarász Viktória (20 és 35 km gyaloglás), Récsei Rita (35 km gyaloglás), 4x100 m váltó: Csóti Jusztina, Kerekes Gréta, Kocsis Anna Luca, Kozák Luca, Nguyen Anasztázia, Sulyán Alexa, Takács Boglárka; 4x400 m váltó: Kéri Bianka, Kriszt Sarolta, Nádházy Evelin, Mohai Regina, Molnár Janka, Rapai Fanni, Simon Virág; 4x400 m vegyes váltó: Kéri Bianka, Molnár Janka, Rapai Fanni, Molnár Attila, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában