Labdarúgás NB

2023.05.19. 15:03

Sárréti rangadó zárja az NB III.-as bajnokságot

Vasárnap lezárul egy fejezet az NB III.-as bajnokságban érdekelt viharsarki együttesek életében. Az utolsó fordulójához érkezett a bajnokság, a program pedig sárréti rangadót is tartogat, melyet Füzesgyarmaton vív meg a két érdekelt. A harmadosztálynak búcsút intő csabai fiatalok pedig hazai pályán igazolhatják a bronzéremre hajtó DEAC ellen, hogy az évad végére beérettek erre a szintre.

B. M.

Achim Sebastian és Ruzsa Zoltán párharca az őszi körösladányi sárréti rangadóról.

Fotó: Archív fotó: Kovács-Goda József

A gyarmati derbi inkább a házigazdák számára bír téttel, hiszen a biztos bennmaradást érő 17. helyük megtartásához legalább egy pontra szükségük lenne. A vendégségbe érkező ladányiak az 5. pozíciónál hátrébb már nem végezhetnek, ellenben sikerükkel egyet talán még előreléphetnének a tabellán.

Boros Tibor, a Füzesgyarmati SK szakmai koordinátora: – Mindenképpen örömteli, hogy újból a saját kezünkben van a sorsunk. A minimum elvárás a csapattal szemben annak az egyetlen pontnak a bebiztosítása lesz, amely a többi eredménytől függetlenül újabb évvel hosszabbítja meg a harmadosztályú tagságunkat. Esetleges győzelemmel pedig akár több pozíciót is javíthatnánk, amivel kicsit kozmetikázni tudnánk a viharvert évünket. Ezáltal a játékosok jobb szájízzel térhetnének pihenőre, a mellettünk mindvégig kitartó szurkolók pedig sikerélménnyel zárhatnák le az évet. Több nehézséggel küzdünk az ideális tizenegy kiállítása kapcsán, munkahelyi elfoglaltságok és sérülések akadályoznak bennünket, emiatt lesznek hiányzóink, csupán a létszámuk kérdéses, ami alapjaiban határozhatja meg az eredményességet is.

Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Szeretnénk jól lezárni ezt a szép évet, sajnáljuk hogy ez hazai közönség előtt nem sikerült az előző héten, pedig nagyon megérdemelték volna a szimpatizánsaink, akik mindvégig mellettünk voltak. Ettől függetlenül büszkék lehetünk az elért eredményre, jövőre próbálunk ezen tovább csiszolni. Persze most még előttünk áll a sárréti derbi, melyre biztosan sokan elkísérik a csapatot, ami kötelez bennünket arra, hogy ne engedjünk ki. Bízunk benne, hogy a fiúk egy ilyen hosszú, fárasztó év végén is a tudásuk legjavát igyekeznek majd kitenni a pályára, ezzel is meghálálva a szurkolók és a klubért dolgozók egész éves támogatását. Kisari Tibor és Szabó Marcell játéka kérdéses sérülés miatt, a keret többi tagja egészséges.

Rutinos ellenfél ellen zárnak a csabai fiatalok

A Békéscsaba 1912 Előre fiataljaira komoly feladat vár a hétvégi évzárón, hiszen egy dobogóra pályázó rutinos ellenféllel szemben zárják az évet. Az utóbbi hetek teljesítménye mindenesetre bizakodásra adhat okot a kedvező eredmény eléréséhez.

Nagy Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre II. vezetőedzője: – Az utolsó két meccs szépen sikerült, ebből látszik, hogy a fiataljaink kezdik felvenni az NB III-as szint ritmusát, és ezért is nagy kár, hogy éppen most ér véget a bajnokság. Aktuális ellenfelünk egy összeszokott, rutinos társaság, ráadásul még harcban áll a harmadik helyért, ezért biztosan mindent elkövet majd a győzelemért, de mi sem feltartott kézzel megyünk fel a pályára. Szeretnénk emlékezetes teljesítménnyel zárni az évet, ennek egyedül a sérüléssel bajlódó Pap Szabolcs nem lehet a részese, akiről az utóbbi hetekben keveset hallottunk.

A program. NB III Keleti csoport, 38. forduló. Május 21., vasárnap, 11.00: Kisvárda II. (6.)–Hajdúszoboszló (15.), Békéscsaba II. (19.)–DEAC (3.), Füzesgyarmat (17.)–Körösladány (5.), Sényő (8.)–Tiszafüred (14.), Tiszaújváros (13.)–Eger (18.), Hatvan (11.)–BVSC-Zugló (1.), DVSC II. (4.)–Jászberény (20.), Vasas II. (16.)–BKV Előre (9.), DVTK II. (12.)–Karcag (7.), Pénzügyőr (10.)–Putnok (2.).

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában