Röplabda

2023.04.19. 12:20

Négy csabai a válogatottban

Kijelölte a május végén rajtoló Európa-ligára, majd az augusztusi Európa-bajnokságra készülő keretét Alessandro Chiappini, a magyar női válogatott márciusban kinevezett olasz szövetségi kapitánya.

MTI/BMH

A magyar női röplabda-válogatott edzése az EB selejtező előtti napon /Pintér Adrienn és Bagyinka Fanni/

Forrás: MW-archív

A 21 tagú névsorban ott van a bajnoki döntőre készülő Békéscsabai RSE négy játékosa is, a feladó Bagyinka Fanni, az ütő Glemboczki Zóra (aki először kapott megívót a felnőttválogatottba), a center Pintér Andrea és a liberó Kertész Petra. A névsor legnagyobb hiányzója a 2015 és 2017 között a BRSE-t is erősítő, korábbi csapatkapitány Szakmáry Gréta, aki múlt héten jelentette be, hogy lemondja a szereplést a nemzeti együttesben. A listán mindössze három idegenlégiós, a Franciaországban játszó Kiss Gréta, a német élvonalban edződő Németh Anett és a Görögországban röplabdázó, korábbi békéscsabai ütő, Petőváry Panni szerepel. 

A magyar válogatott az Arany Európa-ligában május 27-én és 28-án az ukrán csapat ellen kezd, mindkét meccset Budapesten vívja, majd később a franciákkal is megmérkőzik a C-csoportban. Sarlós Márton elnökségi tag, egyben a női válogatottak csapatmenedzsere a hazai sportági szövetség közösségi oldalán elmondta: a válogatott május közepén kezdi meg a felkészülést, majd május 18-án Svédországba utazik edzőtáborba, valamint edzőmérkőzésekre. A végleges utazó keretet Chiappini a magyar, valamint a külföldi rájátszások alakulását figyelembe véve dönti el. 

Az Eb-n sorozatban ötödször szerepelő magyar csapat a világbajnok szerbek mellett a belgákkal, a lengyelekkel, a szlovénokkal és szintén az ukránokkal találkozik a csoportkörben a belgiumi Gentben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában