Karate

2023.04.26. 12:35

Eredményes szereplés a Eisberg Kiskun-kupán

A közelmúltban rendezték meg Kiskunfélegyházán a 3. Eisberg Kiskun-kupa nemzetközi kjokusin versenyt, amelyen 53 klub 355 sportolója indult el, köztük Békés vármegyei harcosok is tatamira léptek mind kata (formagyakorlat), mind kumite (küzdelem) versenyszámokban.

P. B.

Nintai SE

A szervezők gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt C és szenior kategóriákban írták ki a nyílt viadalt, ahol más karatestílusok és szervezetek is képviseltették magukat. Zömében az utánpótlás-korosztály indult el, ami mutatja, hogy van igény a versenyzésre és van megfelelő utánpótlás is. A gyulai Szabó Ferenc mester beszámolójából kiderült, a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite SE nagyon jól megszervezte az eseményt, utánpótlás centrikusan. Először a formagyakorlatra került sor, majd élő zenekar zenéjére vonultak be a csapatok az ünnepélyes megnyitóra. A versenyt is ez a szervezettség jellemezte, hiszen rend volt a küzdőterek környékén is, ráadásul a támogató jóvoltából kis vendéglátás is volt. A bíráskodás is a gyermek centrikusságot jellemezte. A kupa megmozgatta a kjokusin karate társadalmat, hiszen több hazai szakszövetség versenyzői is megmutatták magukat.

A gyulai Samuray Kyokushin Karate SE érmes eredményei.

Juniorok. Leányok. Kumite: 2. Nagy Mária Valéria. Serdülők. Fiúk. Kata: 3. Bukodi Máté István. Kumite: 3. Puskás Sándor. Leányok. Kata: 1. Szabó Janka, 3. Schriffert Sára. Ifjúságiak. Leányok. Kata: 3. Óvári Lianna. Gyermek korosztály 1. Leányok. Kata: 3. Bukodi Dóra Anna. A sarkadkeresztúri Nintai Kyokushin Karate SE érmes eredményei. Kumite. Gyermek korosztály 1.: 3. Torszsa Ákos, Szalai Brendon. Gyermek 2.: 3. Potra Zsombor. Gyermek 3.: 3. Rácz Izmail. Serdülők: 2. Tarsoly Norbert, Rácz Béla. Kata. Gyermek 1: 3. Torzsa Ákos. Serdülők. 1. Rád Balázs. Az orosházi Küzdő és Szabadidősport Egyesület érmes eredménye. Ifjúságiak. Kumite. Leányok: 3. Csernus Abigél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában