Labdarúgás

2023.04.24. 18:57

Az orosházi Boér Gábor a ZTE új vezetőedzője

A ZTE FC hétfőn hivatalossá tette, hogy a menesztett vezetőedző helyét az orosházi születésű Boér Gábor veszi át.

beol.hu

Egy korábbi felvétel, egészen pontosan 2020 nyaráról. Jobbról Sallói István sportigazgató, mellette Végh Gábor tulajdonos és az akkor érkezett Boér Gábor, az új szakvezető. Fotó: Katona Tibor /ZH-Archívum

A zaol.hu beszámolója szerint a ZTE FC a délelőtti és a kora délutáni bejelentések után hivatalossá tette, hogy Ricardo Moniz vezetőedző menesztése után  Boér Gábor veszi át a csapat irányítását. Azt is bejelentették, hogy Sallói István visszatér, mint sportigazgató, mely posztról 2021 nyarán  távozott.  

A vasárnap esti  DVSC elleni vereség  (0-2) után  ha nem is volt várható, de  benne volt a levegőben, hogy valami történni fog a ZTE FC együttesénél.  Hétfőn délelőtt a ZTE FC bejelentette, hogy meneszti Ricardo Moniz vezetőedzőt és nem sokkal később az is kiderült, hogy Dragóner Attila sportigazgató sem marad a posztján. Ő azonban marad a ZTE FC kötelékében, de egyelőre nem közölték, milyen szerepkörben. Ami az edzőváltást illeti, erről Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa a következőket nyilatkozta a klub honlapján:
- A mögöttünk álló hetekben, hónapokban a csapat eredményei, valamint játéka is lefelé ívelő tendenciát mutatott, amit meg kellett állítanunk. Jelentőségteljes mérkőzések előtt állunk, az NB I.-es tagságunk megőrzése ugyanolyan fontos, mint az, hogy sikerrel vegyük az utolsó akadályt a kupában, ezért változtatnunk kellett.
Ricardo Moniz tehát 28 bajnoki mérkőzésen irányíthatta a ZTE FC együttesét, a mérlege 8 győzelem, 7 döntetlen és 12 vereség. Különösen a bajnokság második felében vált eredménytelenné a zalaiak játéka, de közben persze olyan bravúrokat is jegyezhetett, mint az FTC legyőzése. A DVSC elleni vasárnapi találkozó után, melyen szokatlan kezdőcsapattal küldte pályára együttesét, a holland szakvezető így fogalmazott:
- Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen hiányzik az a hatpontos előny, amivel lerázhattuk volna a Honvédot. Ha meglenne ez, sokkal nyugodtabban készülhetnénk a kupadöntőre. Azért kezdtünk új csatárduóval, hiszen a Kecskemét elleni legutóbbi mérkőzésen Klausz és Németh is jól szállt be a második félidőre. Tudtuk, hogy az ellenfélnek vannak hiányzói, de arra nem számítottunk, hogy a Debrecen öt védővel áll fel. Kaptunk egy gólt, de utána volt helyzetünk, Tajti lövése alig ment mellé. A második félidőre megbeszéltük, hogy ez a mérkőzés még megfordítható, három cserét hajtottunk végre ennek érdekében. Lesjak nagyon jól szállt be a meccsbe és ha Ikoba lekészítése után Szalay belövi azt a helyzetet, visszajöttünk volna a mérkőzésbe. Csalódottak vagyunk, ma megtörtünk, de holnaptól fel kell állnunk, hiszen két nagyon fontos mérkőzés vár ránk. A mai találkozóból a jó dolgokat kell kivennünk, jó a közösségünk, egységesek vagyunk, ebből kell kiindulni.
Nos, ebből már nem lesz semmi. Pedig micsoda szezonkezdet volt ez a Milan-veréssel, majd a jó bajnoki rajttal! És valóban, a ZTE FC játéka üde színfoltja volt az NB I.-nek, fiatalokkal, főleg magyarokkal, támadófutballal és lendülettel. Jöttek az eredmények, de később, különösen januártól már hullámzott a kék-fehérek játéka, egyre eredménytelenebbé vált. Már nem jöttek a gólok, a támadójáték és az a fajta presszing, ami az elején működött, egyre kevesebbet jött elő. A január óta lejátszott 12 mérkőzésen 2 győzelem, 3 döntetlen és 7 vereség lett a zalaiak mérlege. Jelenleg a 9. helyen áll a ZTE FC mindössze 3 pontra a kiesést jelentő 11. pozíciótól.
Közben persze ott volt a Magyar Kupa-menetelés, hiszen a csapat bejutott az MK-fináléba, melyben jövő szerdán a Budafok lesz az ellenfél.
Boér Gábor visszatérése most pikáns is lesz, hiszen a ZTE FC-től való távozása után éppen a kupaellenfél Budafok csapatát irányította, majd 2022. januárjától mostanáig a szlovén II. ligás Lendva együttesénél dolgozott.
- Egyértelmű a célunk az előttünk álló időszakra, az elsőosztályban kell maradni és meg kell nyerni a kupát, ami egy mérföldkő a klub életében. Ez nem csak rólam, hanem a klubról és a városról szól. Nagyon fontos, hogy egység legyen az öltözőben és olyan munkát végezzünk, amivel elérhetjük céljainkat. Meg kell fordítanunk a jelenlegi negatív szériát és vissza kell térni a helyes útra; ez a csapat a szezon során már többször bizonyította, hogy tud jól játszani és komoly lendülettel rendelkezik. Jó állapotú csapatot kell átvennünk az utolsó pár fordulóra, az lesz a dolgunk, hogy felrázzuk az együttest és újra önbizalommal teli játékot produkáljunk – nyilatkozta a ZTE FC honlapjának Boér Gábor, aki mellett, Makra Zsolt is a szakmai stáb tagja lesz, asszisztens edzőként.
Sallói István 2021. nyarán, három év után távozott a Fehérvár FC-hez, ahol szintén a sportigazgatói szerepkört töltötte be.
- Egyrészt sajnálom, hogy olyan helyzet van a Zeténél, hogy váltani kell, hisz nagyon jól indult a szezon, ígéretes a társaság. Másik oldalról pedig el kell mondjam, hogy jól éreztem magam Zalaegerszegen az első időszakomban, jó volt az együttműködésünk az elnök úrral és nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Bízom benne, hogy sikerül úgy befejezni az évet, ahogy ez pár hónappal ezelőtt is kinézett. Régi álmunk válhat valóra, hisz már évekkel ezelőtt is beszéltünk róla, hogy szeretnénk megnyerni a kupát, mivel kupagyőztes még nem volt a Zete. Ez egy nagy lehetőség lesz, de jelenleg a Mezőkövesd elleni mérkőzés a legfontosabb- nyilatkozta Sallói István a klub honlapjának.
Arról, hogy a szakmai stáb miként alakul, egyelőre nincs hivatalos közlés. Mint olvasható, Makrai Zsolt asszisztens edzőként érkezik. Információink szerint Vlaszák Géza szinte biztosan marad a szakmai stáb tagja, míg az eddigi másodedző Julian Jennerrel, valamint Marco van der Steen erőnléti edzővel még egyeztetni fognak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában