Labdarúgás – NB III., Keleti-csoport

2023.04.02. 16:12

A végén úszott el a csabai pont Debrecenben

Fordulatos mérkőzést vívott a sereghajtó Előre II. a DVSC második együttese ellen a harmadosztályban.

P. B.

Forrás: Shutterstock

A 20 csapatos ligában sereghajtó Békéscsaba 1912 Előre II. az élvonalbeli Debreceni VSC második együttesének otthonában szerepelt a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 29. fordulójában vasárnap délután.

A középmezőnyhöz tartozó hajdúságiak korán kétgólos előnyre szert, majd 0150 szintén nagyon gyorsan – kétszer találtak be a csabaiak is. Az első félórában esett négy gól után megálltak a csapatok, a debreceniek a második félidőben már jobban figyeltek a védekezésre is és a rendes játékidő utolsó előtti percében szerzett harmadik találatukkal mindhárom bajnoki pontot megszerezték.

DVSC II.–Békéscsaba 1912 Előre II. 3–2 (2–2).

NB III.-as mérkőzés. Debrecen, 200 néző. V.: Németh G. DVSC II.: Kovács P. – Sárosi, Szabó K., Tordai, Cibla (Doktor, 82.), Fábián (Füzfői, 63.), Sipos, Bökönyi (Takács B., 63.), Horváth Z., Batai (Pelles, 76.), Kócs-Washburn (Lyskov, 82.). Vezetőedző: Máté Péter. Előre II.: Tóth A. – Belanka, Sipaki, Pap Sz. (Rajsli, 60.), Ilyés, Sztankó (Komáromi, 46.), Orvos, Oláh Á., Bónus (Borbély Bence, 81.), Babinyecz, Marik S. Vezetőedző: Nagy Sándor. G.: Horváth Z. az 5., Bökönyi a 12., Szabó K. a 89., ill. Sipaki a 22., Oláh Á. a 30. percben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában