Sportpolitika

2022.12.11. 16:17

Baji Balázs: szemléletbeli változtatás is kell

A sportállamtitkárság mentőakciójának köszönhetően – sportszakmai oldalról megindokolva – 79 létesítményt sikerült megmenteni a bezárástól.

P. B.

,,Fenntarthatóbbá kell tenni a magyar sportot”

Fotó: NS-archív

A békéscsabai születésű, korábbi kiváló atléta, Baji Balázs szerint a magyar sport a jövő évi költségvetésben az ideinél relatíve nagyobb keretek között gondolkodhat, és bár a forrásbővülés nem tudja teljesen lekövetni az inflációt, ez valamelyest segítséget fog nyújtani a sportszervezeteknek az energia- és rezsiválság következtében jelentősen megemelkedett működési költségek finanszírozásához. A gátfutásban világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó immár a Nemzeti Sportügynökség sportszakmáért felelős vezérigazgató-helyetteseként beszélt erről az utanpotlassport.hu által idén már 12. alkalommal megtartott „Egy nap az utánpótlásért” című konferencián.

Amint Baji beszámolt róla, a sportállamtitkárság mentőakciójának köszönhetően – sportszakmai oldalról megindokolva – 79 létesítményt sikerült megmenteniük a bezárástól. Hozzátette: a programnak folytatódnia kell, mert az üzemeltetési nehézség negyedév alatt nem fog megoldódni.

Baji Balázs szerint ha a szemléletbeli változtatásokat sikerül átvinniük, akkor olyan gyakorlatok válnak általánossá, amelyek sokkal fenntarthatóbbá teszik a magyar sportot. Később aztán az üzemeltetés és a szakmai működés terén is jobb lehet a helyzet, mint amilyen az energia- és rezsiválság előtt volt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában