Röplabda

2022.06.13. 09:44

Bodnár Dorottya hosszabbított

A következő szezonban is a Békéscsabai RSE-t erősíti a közönségkedvenc Bodnár Dorottya – közölte a BRSE hivatalos honlapján. A csabai klub színeiben ötszörös magyar bajnok 26 esztendős center az előző szezonban másfél év után tért vissza a pályára, miután tavaly életet adott kisfiának. A korábban a nemzeti csapatban is bemutatkozó egri születésű játékos 14 évesen érkezett Békéscsabára, ahol 2014-ben már tagja volt az első elsőséget ünneplő csapatnak.

G. P.

Bodnár Dorottya /Fotó: BMH/

Fotó: Török Attila

Dorka az előző idény végére szívós munkával kivívta, hogy a szakmai stáb kezdő centerként szavazzon neki bizalmat a Vasas Óbuda elleni finálé minden mérkőzésén.

– Bodnár Dorottya hatalmas energiákat mozgósított a visszatérés érdekében, kivívva a társak, a szakemberek és a menedzsment elismerését. Klubunk történetének egyik legeredményesebb játékosa immár édesanyaként is extrán motivált, hogy újabb sikereket érjen el a BRSE színeiben. Megbecsüljük értékeinket, a kölcsönös bizalom jegyében pedig gyorsan megegyeztünk, örömteli, hogy a sorainkban tudjuk az ötszörös bajnok sportolót! – nyilatkozta Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke.

A játékos a 2022–2023-as idény végéig szóló szerződést írt alá.

Az 1.MCM-Diamant Kaposvár együttesében folytatja pályafutását a Békéscsabáról a szezon után távozó liberó, Rády Boglárka. A 20. születésnapját vasárnap ünneplő jászberényi születésű, de hosszú évek óta utánpótlás és felnőtt szinten Békéscsabán röplabdázó liberó immáron a harmadik játékos, aki a nyáron Kaposvárra igazolt és korábban Békéscsabán játszott. A szélső ütő Godó Panni (23) csabai nevelés, az MTK Budapest, majd a Diósgyőri VTK után szerződött Somogyba. A 25 éves válogatott center, Bodovics Hanna pedig 2018-ban szerződött a BRSE-hez, onnan két éve igazolt Kaposvárra, ahová egy szezon után tért vissza Nyíregyházáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában