Sok szarvasi a testnevelő miatt szerette meg a futást

– Miért és mikor kezdett el sportolni, és azon belül hogyan terelődött a futásra?

– Az általános iskola felső tagozatában volt egy szuper testneveléstanárom, aki felfedezte a gyorsaságomat, majd ennek alapján kezdtem el száz méteren futni, amiben megyei bajnok is voltam. Középiskolás koromban ez folytatódott. Ott is egy nagyon jó tanárhoz, a ma már nyugdíjas Szabó Katalinhoz kerültem. Itt már atletizáltam, de még nem jártam sport tagozatra, csupán normál képzésre. Az viszont kezdett körvonalazódni bennem, hogy pedagógus szeretnék lenni. A földrajz–testnevelés szakot végeztem el a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, ahol 1990-ben végeztem, amikor rögtön el is kezdtem tanítani a szarvasi Szlovák Általános Iskolában, majd az első gyermekem születése után, 1995-ben a GYSZC Székely Mihály középiskolában kezdtem újra dolgozni, ahol azóta is tanítok. Így került és maradt a sport és a futás az életembe. Idővel azonban a rövidtávról áttértem a hosszútávra, a félmaratonra, amit 2014-ben futottam le először.

– Hogyan érzi magát a futóvilágban?

– Ez egy rendkívüli közösség, ahol nincsenek idegenek egymásnak. Hiszen amikor fut az ember – mindegy, hogy egy gáton vagy versenyen teszi –, üdvözli a másikat. Első találkozásra csak bólintunk, másodjára már integetünk egymásnak, harmadjára pedig már azt mondjuk: Hajrá! Mert hiába nem ismerjük egymást, a futó a futónak csak barátja lehet. Ezért szép ez a világ, hisz tulajdonképpen egy nagy családot, egy igazi közösséget alkot, amihez jó csatlakozni, amire szívesen bíztatok másokat is. A futással kapcsolatos hitvallásom időközben ez lett: egy futás megváltoztathatja a napodat. A rendszeres futás pedig az életedet.

– Immár harminc éve pedagógus. Az ön ­számára mik ennek a szakmának a szépségei?

– Igazából mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, ezért lettem testnevelés–földrajz tanár, amiből a fő profilom a testnevelés lett. Az évek során tanítottam kicsiket és nagyokat is, és mindenhol más tapasztalatokat szereztem. Az általános iskolásokat könnyebb volt motiválni, tornáztunk és mindenféle sportot kipróbáltunk. A nagyobbak ugyanakkor kevésbé kitartóak, de egy kis biztatással velük is sok mindent el lehet érni, hiszen csapatversenyekben, súlylökésben és atlétikában is eredményesek lettünk az utóbbi években. Időközben a százméteres futás mellett én is súlylökő lettem. A szakma szépsége pedig az számomra, hogy a mindennapokban adhatom át a diákoknak azt, amit egykor én is megtanultam a tanáraimtól.

– A sport szeretetét ma már nemcsak gyerekeknek adja át, hanem különböző rendezvényeket is szervez, koordinál. Ez hogyan kezdődött?

– Valóban, egyre több közösségi programban, illetve azok szervezésében veszek részt. Többek között tartok aerobikot, délutáni asszonytornát, illetve elkezdtem jógázni. Ezekből a csoportokból pedig sokakat becsempésztem a futóéletbe is. Ugyanakkor egyre több olyan fordul elő, hogy egy családban több generációt is tanítok. Az edzéseken túl pedig már BSI futónagykövetként kérdezték meg egyszer tőlem, hogy miért nem szervezek Szarvason egy futóversenyt. Remek ötletnek tartottam, és egy szerencsés egybeesést követően megismertem Krivik Viktort, akivel 2018-tól együtt szervezzük a Körös-Körül Futófesztivált, amiből idén szep­temberben már a harmadikat tartjuk meg. Mindezek mellett életre hívtuk többek között a „Négy Évszak Futóversenyt”, a Bolza futóversenyeket a szarvasi Arborétumban, az INSTA futást, szintén a Pepi-kertben, valamint az Éjszakai Denevér Futást is. Utóbbiakat főként futónagykövet társaimmal. Ugyanakkor megalapítottam a SZUSE Futó Szakosztályt, valamint tagja lettem az Élménykülönítménynek és a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségének. Célom pedig a jövőben is ezek folytatása és az egészséges életmódra való terelés, amit a futással és az arra való invitálással igyekszem elérni.