Koronavírus Békésben

2020.11.08. 17:29

A Debrecen már meg is kapta az Előre elleni pontokat

Az MLSZ versenybizottsága már döntött is a Békéscsaba elmaradt mérkőzésének eredményéről: 3-0-s gólkülönbséggel a debrecenieké a három pont.

Forrás: Shutterstock

Mint megírtuk, az NB II.-es Békéscsaba 1912 Előre pénteken közleményben jelentette be, hogy a csapatnál 28 főnek lett pozitív koronavírustesztje, ezért a klub kérte a Debreceni VSC elleni, vasárnapi NB II.-es bajnoki mérkőzést halasztását, amit azonban a debreceniek elutasítottak. Ezért a többségi tulajdonos és a csapatorvos közösen, az egészségügyi szempontokat szem előtt tartva úgy döntött, hogy az együttes nem utazik el a vasárnapi mérkőzés helyszínére.

A mérkőzés sorsáról az MLSZ versenybizottsága már döntött is – mégpedig hasonlóan, ahogy korábban az NB I.-ben a Diósgyőri VTK–Újpest találkozó esetében (itt a sok fertőzőtt játékossal rendelkező fővárosiak nem utaztak Miskolcra), meccs nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a Debreceni VSC kapta meg a három pontot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában