Labdarúgás / Galériával

2020.09.19. 20:20

A ráadásban lőtt gól hozta meg a szarvasiak sikerét

Szombaton megyei kvalifikációs labdarúgó mérkőzéseket játszottak Békés megyében, mutatjuk az eredményeket, a góllövőlistát, valamint a tabellák állását.

G. P.

Parázs meccset és nyolc gólt hozott az Orosházi MTK-ULE 1913 és a Jamina SE párharca a megyei kvalifikáció 6. fordulójában. A hazaiak már az első félidőben 3–0-ra vezettek, ám az erzsébethelyiek a második félidőben nem adták fel és még pontszerzési esélyeik is voltak. A B csoport rangadóját a Szarvas nyerte a hosszabbításban lőtt találattal a nagyot küzdő Mezőhegyessel szemben. A C jelű nyolcasban csupán egyetlen találkozót rendeztek, amit a Mezőberény hozott a Kétegyháza ellen és ezzel a csoport élére állt.

Orosházi MTK-ULE 1913–Jamina SE 5–3 (3–0)

Megyei kvalifikációs mérkőzés, A csoport. Orosháza, 140 néző. V.: Modes. Orosháza: Dobozi – Kasuba, Szabó N., Dajcs, Selmeczy (Bessenyei), Kocsis (Fehér), Harangozó, Szabó Á. (Varga P.), Miszlai, Vincze, Péli (Csőke). Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Jamina: Balogh T. (Zelenyánszki A.) – Bencsik Cs., Ulrich (Ekker), Kovács I., Murvai, Kardos T., Miklya, Papp D., Burkus (Pozsár), Okos, Kardos L. (Németh). Játékos-edző: Pozsár Gábor. G.: Péli a 3., a 17., a 40., Miszlai az 50., a 87., ill. Kardos L. a 46., Papp D. a 61., a 70. percben. Kiállítva: Murvai (második sárga lap után, ütésért) a 79. percben. Jó: Péli a (mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. Okos, Kardos, Papp D., Burkus.

Buza Barnabás, Kvasznovszky József: – Nagyon tartottunk a mérkőzéstől, jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket. A második félidőben fogcsikorgatva küzdöttünk és megdolgoztunk a megérdemelt három pontért. Pozsár Gábor: – Az első félidőben a hazai csapat négy helyzetéből három gólt rúgott, mi ennyi lehetőségből egyet sem. Szünet után rögtön az elején visszajöttünk a mérkőzésbe, s bár furcsán hangzik, győzelmi esélyünk is volt, de bizonyos emberek keresztülhúzták a számításainkat. B. B.

Kunágotai TE–Békéscsaba 1912 Előre II. 0–10 (0–6)

Kunágota, 110 néző. V.: Baráth. Kunágota: Saitz – Korpa (Szabó R.), Varga B. (Mészár), Sóstai, Hajdú, Csomós (Juhász), Prókai (Balogh K.), Multyán Cs., Multyán P., Sárvári Á. (Balogh E.), Sárvári M. Játékos-edző: Multyán Péter. Előre II.: Nagy Sz. (Jakab) – Czvalinga Á., Szabó Zs., Fehér, Balog Zs. (Körömi), Kasik (Trescsula), Bónus, Nyéki (Farkas J.), Csicsely, Oláh Á. (Bukor), Styecz. Edző: Brlázs Gábor. G.: Szabó Zs. a 22., a 38. (11-esből), a 76., Nyéki a 25., Oláh Á. a 36., Styecz a 29., a 61., a 89., Csicsely a 44., a 85. percben. Jó: Saitz, Sóstai, Multyán Cs., Juhász P., ill. Styecz, Csicsely, Szabó Zs., Czvalinga Á.

Multyán Péter: – Nem vallottunk szégyent a csoport kiemelkedő csapata ellen. Brlázs Gábor: – Magabiztosan nyertünk a sportszerű ellenféllel szemben. M. P.

Dobozi SE–Békéscsabai MÁV SE 1–1 (1–0)

Doboz, 130 néző. V.: Mihálik. Doboz: Wagner – Balogh G., Szabó A. (Lakatos), Balog Zs., Lukucz M., Huszár, Barcsay, Szigeti, Pojendán, Váczi J. (Erdős), Rácz Gy. Békéscsabai MÁV: Zsilinszki – Petri, Potocska P., Viczián, Hoffmann (Lévai), Bánlaki (Nánási), Takács K. (Vozár), Tóth G., Zsömbörgi, Szarka, Turcsek. Edző: Dohányos Zoltán. G.: Rácz Gy. a 24., ill. Zsömbörgi a 79. percben. Jó: az egész csapat, ill. Viczián.

Barcsay Attila csapatkapitány: – A vezető gólunk után őriztük az eredményt, de a győzelmet nem bírtuk kiharcolni. Végre igazi csapatként játszottunk! Dohányos Zoltán: – A mai teljesítményünkre nincs magyarázat. Amit az ellenfél kapuja előtt csináltunk, az botrány! Balogh Norbert

Tótkomlósi TC–Szabadkígyósi SZSC 4–0 (1–0)

Tótkomlós, zárt kapuk mögött. V.: Szigeti. Bordás – Fazekas, Jámbor J., Kocsis, Horváth H. (Keszeli), Poljak D., Barna (Somogyvári), Jámbor G. (Bogár), Abonyi (Pálhidai), László (Moszheim), Kovács I. Edző: Dávid Zsolt. Szabadkígyós: Kun – Kiss P. (Ökrös), Maglóczki, Alb, Sebestyén A., Sebestyén M. (Képíró), ifj. Szabó, Milek, Csiernyik M. (Mócz), Hegedűs (Danczik), Török Sz. Játékos-edző: ifj. Szabó Zoltán. G.: Horváth H. (11-esből) a 4., Kovács I. (11-esből) az 50., Keszeli a 65., Pálhidai a 86. percben. Tótkomlósi jók: Horváth H., Kovács I., Keszeli, Pálhidai, Kocsis, Moszheim, Fazekas.

Dávid Zsolt: – Már az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ám ezek kimaradtak. A második felvonásban már magabiztosak voltunk és győztünk. Ifj. Szabó Zoltán: – Félve és hitehagyott játékkal nem lehet nyerni. László Dávid

Szarvasi FC–Mezőhegyesi SE 1–0 (0–0)

B csoport. Szarvas, 200 néző. V.: Gyuga. Szarvas: Kasik – Deli, Bány I., Bakró, Polonszki, Varga I. (Viczián), Kriska, Zima (Klimaj), Furár, Styecz, Simon R. Edző: ifj. Somogyi János. Mezőhegyes: Varga P. – Lugasi M., Balázs (Czene), Lugasi J., Papp M., Szabó M. D. (Szabó Zs.), Karancsi, Lukács, Gazsi, Szlovák (Isaszegi M.), Faragó (Isaszegi B.). Edző: Ács Levente. G.: Viczián a 92. percben. Jó: Tasi, Polonszki, Bakró, ill. Lugasi J., Papp M., Gazsi.

Ifj. Somogyi János: – A foci igazságtalansága lett volna, ha nem tudunk nyerni az egyébként nagyon szimpatikusan és jól játszó vendégcsapat ellen. Ács Levente: – A játékosaim megérdemlik a dicséretet, mindent kiadtak magukból a kilencven perc alatt és ezzel nagy csatára késztették a hazai csapatot. Kepenyes György

Mezőkovácsházi TE–Gyomaendrődi FC 2–3 (1–3)

Mezőkovácsháza, 70 néző. V.: Barta. Mezőkovácsháza: Vígh T. – Csende (Andrej), Bíró, Dajcs, Zsuzsa, Mag, Matúz T., Mittnacht, Fenyves (Almási), Varga G., Patyi. Játékos-edző: Bíró Tibor. Gyomaendrőd: Vastagh – Szlancsik, Szilágyi B., Farkasinszki, Molnár T., Forgács, Hunya, Sebők, Kun Cs., Hanea (Egri), Dávid (Csapó). Edző: Kovács Gyula. G.: Zsuzsa a 26., Bíró a 47., ill. Dávid a 23., a 32., Kun Cs. a 30. percben. Kiállítva: Dajcs (második sárga lap után) a 92., ill. Farkasinszki (utolsó emberként szabálytalankodott a 3. percben. Jó: Zsuzsa, Matuz T., Almási, ill. az egész csapat.

Bíró Tibor: – Hiába támadtuk végig a kilencven percet, a vendégek széttördelték a játékot, amivel elérték a céljukat. Kovács Gyula: – A csapat küzdésből jelesre vizsgázott. Megérdemelten vittük el a három pontot. Berka István

Csanádapácai EFC–Nagyszénás SE 2–6 (1–0)

Csanádapáca, 100 néző. V.: Bakos. Csanádapáca: Demkó – Mag (Bozó), Juhász P., Göcző V., Bozsó M., Matyelka, Németh (Gyallai), Kabódi, Kránitz (Tassi Zs.), Kasza, Dajka. Edző: Szikora Pál. Nagyszénás: Magony – Godár, Zábrák, Kókai (Libor), Rafaj, Kukovecz, Vajgely, Takács (Mazán), Juhász, Vili (Deák), Márk (Pásztor). Edző: Tasi Róbert. G.: Kasza (11-esből) a 14., Juhász P. a 61., ill. Takács az 55., a 65., Pásztor az 57., a 87., Libor az 59., Juhász N. (11-esből) a 64. percben. Kiállítva: Rafaj a 13. percben.

Békésszentandrási HMSE–Okány KSK 1–3 (0–2)

Békésszentandrás, 150 néző. V.: Telek. Békésszentandrás: Buzás – Yetik, Szabó F. (Boér), Szabó M., Balogh M., Olasz István (Kovács N.), Fabó (Kozák), Tasi K. (Olasz Imre), Szűcs, Dernovics, Virág. Játékos-edző: Boér Zsolt. Okány: Kurta – Boros, Mező, Bogár, Vincze, Kopács, Kovács Gy., Kollát (Márta), Mészáros (Gurmai), Sztojka Á. (Bende), Sztojka Zs. (Komlósi). Edző: Démusz Zsolt. G.: Olasz Imre a 85., ill. Mészáros a 4., Mező a 6., Komlósi a 80. percben. Jó: Yetik, Szabó F., Buzás, Virág, ill. Bogár, Mező, Kollát, Kopács.

Boér Zsolt: – Ma a jobbik csapat győzött, de a második félidő miatt van egy kis hiányérzetem, mert nem hittünk benne, hogy lehet keresnivalónk. Démusz Zsolt: – Ma minden az öltözőben megbeszéltek szerint történt. Hátul fegyelmezettek voltunk, elől meg hatékonyak. Virág Imre

Mezőberényi LE–Kétegyháza SE 4–2 (3–2)

C csoport. Mezőberény, 120 néző. V.: Szántó Mezőberény: Rau – Fazekas M., Tóth Cs. (Fábián), Somogyi, Balogh G., Adamik (Pálfi), Buczkó B. (Kajlik), Zsíros, Durkó, Benyovszki J. (Bereczki). Edző: Benyovszki Róbert. Kétegyháza: Kozma – Veder, Dehelán, Berényi (Lengyel), Fettik, Grósz, Zemencsik, Kajári, Csobán, Igricz (Karnyánczki), Sinkovicz. Edző: Kaposi Ferenc. G.: Adamik a 25., Somogyi a 30., Zsíros a 41., Pálfi a 85., ill. Grósz a 5., Kajári a 27. percben. Jó: Somogyi (a mezőny legjobbja), Balogh G., Tóth Cs., Stibán, ill. Fettik, Zemencsik, Kajári, Grósz, Sinkovicz.

Benyovszki Róbert: – Döcögősen kezdtünk, de kétszer felálltunk a hátrányból, igaz csak a végén tudtunk megnyugodni. Kaposi Ferenc: – Küzdelmes mérkőzésen, tisztességgel helytálltunk. Berner Ádám

 

Csanádapácai EFC–Nagyszénás SE 2–6 (1–0)

Csanádapáca, 110 néző. V.: Bakos. Csanádapáca: Demkó – Mag (Bozó), Juhász P., Göcző V., Bozsó M., Matyelka, Németh (Gyallai), Kabódi, Kránitz (Tassi Zs.), Kasza, Dajka. Edző: Szikora Pál. Nagyszénás: Magony – Godár, Zábrák, Kókai (Libor), Rafaj, Kukovecz, Vajgely, Takács (Mazán), Juhász, Vili (Deák), Márk (Pásztor). Edző: Tasi Róbert. G.: Kasza (11-esből) a 18., Juhász P. a 62., ill. Takács az 56., a 66., Pásztor az 58., a 88., Libor az 60., Juhász N. (11-esből) a 65. percben. Kiállítva: Rafaj (gólba tartó labdát kézzel ütött ki) a 18. percben. Jó: Kasza, Bozsó, ill. Libor, Takács, Pásztor, Kukovecz, Juhász N.

Szikora Pál: – A második félidőben az edzettebb, nagyobb játéktudással rendelkező vendégcsapat felőrölt bennünket, s megérdemelten nyert. Tasi Róbert: – Úgy néz ki, hogy tíz emberrel kell minden meccset játszanunk. Akkor vagyunk képesek csapatként funkcionálni. Sz. P.

A Vésztői SE–Sarkadi KLE mérkőzés elmaradt, mert a hazai csapat nem tudott kiállni.

A Dévaványai SE–Szeghalmi FC mérkőzést október 7-én játsszák. A Csabacsűdi GYLSE–Gyulai TFC (1–3) mérkőzést augusztus 26-án lejátszották.

Góllövőlista

A megyei kvalifikációs bajnokság góllövőlistája.

11 gólos: Mag (Mezőkovácsháza), Péli T. (OMTK-ULE 1913). 9 gólos: Szabó M. D. (Mezőhegyes). 8 gólos: Kriska (Szarvas), Endrefalvi (Csabacsűd). 7 gólos: Oláh Á. (Békéscsaba II.), Miszlai (OMTK-ULE 1913). 6 gólos: Kun Cs. (Gyomaendrőd), Sztojka Zs. (Okány), Furár (Szarvas), Szabó Á. (OMTK-ULE 1913), Multyán Cs. (Kunágota). 5 gólos: Juhász (Nagyszénás), Kasza (Csanádapáca), Körömi (Békéscsaba II.), Abonyi (Tótkomlós). 4 gólos: Takács (Nagyszénás), Pozsár (Jamina), Marton (Dévaványa), Nagy G. (Gyulai TFC), Darányi (Szeghalom), Farkas J., Csicsely (Békéscsaba II.), Magyar (Csabacsűd). 3 gólos: Szabó Zs., Styecz, Fazekas (Békéscsaba II.), Milek (Szabadkígyós), Lugasi M. (Mezőhegyes), Benyovszki J. (Mezőberény), Urbán (Szeghalom), Erdei (Sarkad), Fehér (OMTK-ULE 1913), Simon R. (Szarvas), Papp K. (Dévaványa), Bozsó (Gyulai TFC, Kopács (Okány). 2 gólos: Kajári, Radnóti (Kétegyháza), Styecz (Szarvas), Varga G., Bíró (Mezőkovácsháza), Kéki (Dévaványa), Kasik, Rafaj, Gulyás (Csabacsűd), Balogh D. (Mezőhegyes), Ökrös (Szabadkígyós), Tokaji (Sarkad), Varga I., Viczián (Szarvas), Nagy Sz. D., Pásztor (Nagyszénás), Tóth J., Fazekas, Durkó, Zsíros (Mezőberény), Bondár (Gyulai TFC), Ekker, Miklya, Papp D., Süli, Okos (Jamina), Dávid, Molnár T., Hanea (Gyomaendrőd), Balog A. (Kunágota), Sztojka Zs., Mező, Komlósi (Okány), Cserna D. (Szeghalom), Kovács I. (Tótkomlós), Nyéki (Békéscsaba II.). 1 gólos: Bónus, Fehér, Balog Zs., Váradi (Békéscsaba II.), Czirok, Bozsó, Szabó Cs. (Gyulai TFC), Jelen, Sándor (Csabacsűd), Vozár, Turcsek, Tóth G., Zsömbörgi (Békéscsabai MÁV), Barcsay, Huszár A., Rácz Gy. (Doboz), Mittnacht, Matúz T., Zsuzsa (Mezőkovácsháza), Libor, Kukovecz, Szilágyi (Nagyszénás), Sebők, Tímár O., Egri (Gyomaendrőd), Dankó, Bencsik Cs., Kardos L. (Jamina), Boros, Kollát, Kovács Gy. (Okány), Paulik, Tatár, Nagy M., Zsombok K., Gedó, Wéber, Tófalvi (Szeghalom), Nagy E., Jepure, Fazekas (Sarkad), Ernyes (Dévaványa), Olasz Imre, Yetik, Virág, Tasi K. (Békésszentandrás), Göcző V., Bozsó M., Juhász (Csanádapáca), Isaszegi B., Isaszegi M., Czene (Mezőhegyes), Csőke, Kasuba (OMTK-ULE 1913), Kajlik, Buczkó B., Fábián, Olej T., Adamik, Somogyi, Pálfi (Mezőberény), Grósz (Kétegyháza), Bány I., Zima, Deli, Polonszki (Szarvas), Török Sz., ifj. Szabó Z. (Szabadkígyós), Pálhidai, Keszeli, Horváth H. (Tótkomlós).

Következik

A megyei kvalifikációs bajnokságban a 6. forduló következik.

A csoport. Szeptember 26., szombat, 11.00: Békéscsabai MÁV SE–Tótkomlósi TC. Szeptember 26., szombat, 13.00: Jamina SE–Kunágotai TE. Szeptember 26., szombat, 16.00: Szabadkígyósi SZSC–Orosházi MTK-ULE, Békéscsaba 1912 Előre II.–Dobozi SE, Békéscsabai MÁV SE–Tótkomlósi TC.

B csoport. Szeptember 26., szombat, 16.00: Nagyszénás SE–Szarvasi FC, Mezőhegyesi SE–Mezőkovácsházi TE, Okány KSK–Csanádapácai EFC, Gyomaendrődi FC–Békésszentandrási HMSE.

C csoport.

Szeptember 26., szombat, 16.00: Gyulai TFC–Dévaványai SE, Szeghalmi FC–Mezőberényi LE, Kétegyháza SE–Vésztői SE, Sarkadi KLE–Csabacsűdi GYLSE.

A megyei kvalifikációs bajnokság állása

A-csoport

1. Békéscsaba II. 6 – – 37—3 18

2. OMTK-ULE 5 – 1 31—14 15

3. Jamina SE 4 – 2 17—12 12

4. Bcs. MÁV SE 2 1 3 4—7 7

5. Tótkomlós 2 – 3 10—20 6

6. Szabadkígyós 1 1 4 8—14 4

7. Kunágota 1 1 4 8—28 4

8. Dobozi SE – 1 4 4—21 1

B-csoport

1. Szarvasi FC 6 – – 27—5 18

2. Nagyszénás 4 1 1 16—9 13

3. Mezőhegyes 3 2 1 18—7 11

4. Mezőkovácsháza 3 – 3 18—20 9

5. Gyomaendrőd 3 – 3 15—22 9

6. Okány KSK 2 – 4 20—25 6

7. B-szentandrás – 2 4 4—10 2

8. Csanádapáca – 1 5 8—28 1

C-csoport

1. Mezőberény 4 1 1 19—12 13

2. Gyulai TFC 4 – 1 11—4 12

3. Szeghalom 3 1 – 16—5 10

4. Csabacsűd 2 3 1 22—12 9

5. Sarkad KLE 1 1 3 11—13 4

6. Dévaványa – 3 1 11—12 3

7. Kétegyháza – 1 5 5—28 1

8. Vésztői SE – – 2 0—9 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában