lövészet

2020.07.09. 09:34

Sikeres volt a tótkomlósi találkozó

Nem csak a hagyományos vadnyugati forgópisztolyok, a Coltok és a Remingtonok, hanem elöltöltős, és sörétes puskák, dörrenését hallhatták azok az elöltöltős lövészek, akik tizenhatodik alkalommal is eljöttek Tótkomlósra a hétvégén, a Nagy Déli Cowboy Találkozóra. A mai vírusos helyzetben nem egyszerű a versenyek szervezése, így már ezért a tényért is elismerést érdemel az MTTSZ Lövészklub Tótkomlós.

V. L.

Az elöltöltősök vezére, a világbajnok Lőkös István a következőket mondta a három napos verseny történéseiről.

– Huszonegy versenyző nevezett, de ennél jóval többen voltak jelen a rendezvényen. Az ország szinte minden részéből jöttek, Debrecenből, a Jászságból, Budapestről, Szegedről. A létszámmal elégedett voltam. A versenyzők nagy része rendszeresen visszajár, olyan sportember is megjelent, aki pár évet kihagyott, de most ismét itt volt velünk, de eljöttek teljesen újoncok is. A szervezés, lebonyolítás, a versenyzők besorolása hatalmas munkát jelentett. Ami fontos, a biztonsági szabályokat is betartva rendeztük meg a viadalt. Erre egyébként mindig felhívjuk a figyelmet, hogy elkerüljük a baleseteket. A vendégek jól érezték magukat a három nap alatt. Új versenyszámokat is betettünk a programba, új díszleteket is készítettek a tagjaink, jó volt a társaság, a hangulat, ment a sütés-főzés, ízlett az ebéd és a vacsora. Szeretnénk jövőre is megrendezni a találkozót.

/Beküldött fotók/

Lőkös István nem csak főszervezőként tevékenykedett, az egyik versenyszámot, a kedvencét is megnyerte. A legeredményesebbnek a helyi klub versenyzője, Lövei Gábor bizonyult, aki 10 (!) kategóriában végzett az első helyen.Az eredménylistáról annyit, hogy számos kategóriában mérkőztek meg a „harcosok”, s ezek a kategóriák már elnevezésükben is a Vadnyugatot idézték. A verseny során mind a találatok számának, mind a feladatok teljesítésére áldozott időnek nagy jelentősége volt. Akit érdekel a vadnyugat hagyományőrző lövészek versenye, az tekintse meg a Wild Komlós oldalt.

Eredmények. Újra szól a hatlövetű kategória: 1. Lövei Gábor 55 kör, 2. Harangozó Antal 53, 3. Török Tibor 50.

Billy a Kölyök kategória: 1. Lövei Gábor 12,84 másodperc, 2. Harangozó Antal 21,31, 3. Lőkös István 23,94.

Jesse James kategória: 1. Lövei Gábor 14,30 mp, 2. Szűcs Ferenc 17,40, 3. Sonkoly János 20,51.

Butch Cassidy kategróia: 1. Lövei Gábor 17,56 mp, 2. Harangozó Antal 18,98, 3. Nagy Ferenc 20,77.

Vad Bill Hickok kategória: 1. Lövei Gábor 13,38 mp, 2. Sonkoly János 24,68, 3. Harangozó Antal 25,10.

John Wesley Hardin kategória: 1. Lövei Gábor 11,26 mp, 2. Harangozó Antal 17,25, 3. Szűcs Ferenc 19,88.

Pat Garrett kategória: 1. Lövei Gábor 16,49 mp, 2. Szűcs Ferenc 16,78, 3. Harangozó Antal 17,15.

Tom Horn kategória: 1. Lövei Gábor 17,57 mp, 2. Nagy Ferenc 19,84, 3. Szekeres Tibor 20,95.

Doc Holliday kategória: 1. Harangozó Antal 16,78 mp, 2. dr. Solti Árpád 16,91, 3. Sonkoly János 20,95.

Wyatt Earp kategória: 1. Lövei Gábor 20,72 mp, 2. Rácz András 32,72, 3. Nagy Ferenc 33,49.

Aranypárbaj győztes: Lövei Gábor.

COLT párbaj győztes: Rácz András.

REMINGTON és az abszolút (C-R) párbaj győztes: Román Csaba.

Trapper kategória: 1. Lőkös István 89 kör, 2. Szekeres Tibor 86, 3. Horváth Gábor 81.

Hadipuska: 1. Horváth Gábor 89 kör, 2. ifj. Asztalos László 76.

Mesterlövész-Orvlövész kategória: 1. Román Csaba 23+6 kör.

Quigley Bucket ( Sharps Shooters) kategória: 1. Strohner Ferenc, 2. ifj. Asztalos László, 3. Lőkös István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában