Rajong a magyar kézilabdáért Török Olivér

– A meghívott vendégeink máig emlegetik azt a napot! – emlékezett az eseményre a műsorvezető. – Azt mondják, az volt életük legjobb lagzija! Megadtuk a módját: hátam mögött a rezesbanda, a vőfély előttem, így vonultunk végig Csorvás utcáin kikérni a menyasszonyt. Az asszonyok borral és kaláccsal kínálták a bámészkodókat. Majd polgári esküvő Orosházán, utána buli hajnalig Gyopárosfürdőn! Felejthetetlen, hosszú nap volt! Békés megye egyébként a megnyugvás szigete. Amikor látogatóba jövünk, mindig hozom magammal a horgászfelszerelést. Bő tíz év alatt mindössze egyetlen egy másfél kilós pontyot fogtam... De nem adom fel! Ráadásul itt kapható az ország legfinomabb füstölt kolbásza, míg a gerendási görögdinnyénél nincs édesebb! Szóval ezer szállal kötődöm Békés megyéhez. Itt laktunk a szüleimmel, itt ismertem meg a feleségem, itt élnek anyósomék, és itt nyugszanak a nagyszüleim.

– De ne rohanjunk ennyire előre! Tizennégy éves korában költöztek a Partiumból Orosházára, a forradalom után. Milyen emlékei vannak arról az időszakról?

– Zimándújfaluban nevelkedtem, majd Aradon éltünk, Orosházához pedig foggal-körömmel ragaszkodtam, az itt töltött gimis éveimre büszke vagyok. Az érettségin én írtam a legjobb Ady-dolgozatot az Eltévedt lovas című versből. Rendes tinédzsernek tűntem, de Szegeden, az egyetemen már megmutatkozott a vadabb, felszabadultabb énem.

– Mikor kezdett érdeklődni az újságírás iránt?

– Kiskoromban mindig néztem a sportközvetítéseket: Knézy Jenőn, Vitray Tamáson, Gulyás Lászlón, Vitár Róberten nőttem fel. A gombfocimeccseket végig közvetítettem, vezettem statisztikákat, állandóan jegyzeteltem, a Labdarúgásból, és a Képes Sportból kivágtam Hannich Péter és Hajszán Gyula képét – a Rába ETO-nak szurkoltam – és beraktam egy mesekönyvbe, az volt az én focis albumom. Gyűjtöttem a Panini-matricákat is.

– A kívülállónak talán úgy tűnhet, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy 2001-ben, a szegedi egyetemen megszerzett diplomával és egy riporterképző tanfolyammal a zsebében bekopogtasson a Telesport szerkesztőségébe.

– Valóban így történt. Óriási dolognak tartom, hogy idekerültem egy féléves próbaidő után, de szerencsém is volt. Még elcsíptem egy nagy generációt.

– Knézy Jenőt már említette, aki a példaképe volt.

– Ő a legnagyobb sportriporter. Remegtek a lábaim, amikor bemutatkoztam neki. A bizalmába férkőztem, bármire megkért, mindig segítettem neki és ez fordítva is igaz. Bár sokszor mondta, de egyszerűen nem tudtam letegezni, mert annyira tiszteltem és felnéztem rá. Később már CD-ket cserélgettünk, nagy blues-rajongó volt és már nemcsak a sportról beszélgettünk. Korai halála miatt sajnos csak két évig dolgozhattunk együtt. Pont a napokban jutott eszembe, Benedek Tibor halála kapcsán. Tibinél ugyanazt éreztem, mint amikor Jenő meghalt. Napokig nem tértem magamhoz, mintha egy közeli hozzátartozóm ment

volna el. Megmagyarázha­tatlan.

– Melyik nagy világversenyről közvetített először?

– A 2004-es budapesti fedett pályás atlétika-világbajnokság, és a műkorcsolya-Eb volt az első két olyan világesemény, amelyen riporterként dolgoztam. Először pedig a 2006-os margitszigeti úszó-Európa-bajnokság szinkronúszó versenyeit közvetítettem. Azóta is tart a szinkronúszás iránti szeretet. A jóval nagyobb volumenű 2017-es vizes világbajnokság is meghatározó élmény marad.

– Egy újabb lépcsőfokot jelentett a pekingi olimpia.

– Az olimpia mindent visz. Boldog voltam, hogy ott lehetek. Ahová küldtek, oda mentem riportot készíteni nagy örömmel. Londonban már a Magyar Olimpiai Bizottság és a magyar olimpiai csapat sajtóattaséjaként vettem részt. Olimpiai bajnok barátokra leltem, ami hatalmas megtiszteltetés. Ahogy befejeződtek a versenyek vagy a döntők, az olimpikonok az edzőjük után engem öleltek át, hiszen mindig ott álltam mellettük. A megnyitó ünnepségen is felvonulhattam. A 2016-os riói olimpiát már a stúdióból éltem át.

– Előfordult már olyan időszak a pályafutása során, amikor belefáradt a munkába?

– Ha valaki a munkáját tényleg „csak” munkának tekinti, akkor az már régen rossz. Számomra ez nemcsak munka, hanem hivatás, szerelem, öröm. Nem vagyok mindenevő, de a sportágak nagy része ugyanúgy érdekel, mint húsz évvel ezelőtt. Nekem a kézilabda az első. Rajongok a magyar válogatottakért, a magyar klubcsapatokért. Amit ott látok, az egy más dimenzió, a kézilabda egy színes repertoárral rendelkező sportág. Külön öröm, hogy kislányunk is a kézit választotta. Szélsőt játszik az U12-ben. Egy percig sem unalmas, hihetetlenül látványos, pörgős, figyelni kell nagyon, hogy mi miért történik. Ennél nagyobb motivációs erő nincs. Teljesen feltöltődöm egy kézimeccs után. Legutóbb Japánból, a női világbajnokságról jelentkeztem be.

– Ahol megkóstoltatták Önnel a lóhúst is…

– A lovakkal jó a kapcsolatom… Bár kevés fogathajtó­versenyt rendeznek idén, de remélem, hogy az ügetőszilvesztert megtartják. A három évvel ezelőttit megnyertem, megelőzve többek között a világbajnok öttusázó Balogh Gábort, és a kétszeres olimpiai bajnok öttusázót, Martinek Jánost.

– Japánhoz visszakanyarodva: ott milyen benyomások érték?

– Teljesen más a kultúrájuk, rendkívül tisztelettudóak, de kevésbé nyitottak, és az angol nyelvvel is hadilábon állnak. A csarnokokat uniformisba öltözött iskolásokkal töltötték fel, akik egyszerre tapsoltak egy betanult koreográfia alapján. A csarnok közelében működő vulkánt is láttunk. Felültünk a sinkanszenre (helyi gyorsvonat), ami 270 km per órával robog. Ötven km-t 11 perc alatt tettünk meg... Már a járvány előtt minden második ember hordta a maszkot, mivel tartanak a betegségektől. Ez a prevenció. Minden nagyon tiszta, rendezett, mindenki fegyelmezett és türelmes. Ha meglátnak egy kis szemetet, azonnal előbukkan egy takarító és felsepri, az állomáson porszívóznak, fertőtlenítenek. Mondom még egyszer, mindez tavaly decemberben történt, a koronavírus előtt.

– Jövő héten ünnepli ötödik születésnapját az M4 Sport, melynek ön is oszlopos tagja. Hogy érzi magát a csatornánál?

– Az M4 Sportnál megtaláltam, megtalálták a helyem. Nagyon szeretek itt dolgozni! Élvezem azt, amit csinálok! Fiatal és kreatív a csapatunk. Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány okozta időszakban home office-interjúkat készítettünk, s ugyanúgy készültem rájuk, mintha a stúdióban ültünk volna. Felhívtam többek között az olimpiai bajnok úszót, Gyurta Danit, a kiváló volt válogatott kézilabdázót, Nagy Lászlót, a Fradi átlövőjét, Háfra Noémit, Berki Krisztiánt, az éppen Orosházáról visszavonuló korábbi válogatott beállóst, Zubai Szabolcsot, a DJ-pultja mögül bejelentkező szegedi hálóőrt, Mikler Rolandot, aki csinált is egy háromperces diszkót. A Siófokban játszó Nerea Penát Spanyolországban értem utol. Ezekben az interjúkban is megtaláltam a kihívást, de már nagyon várom, hogy ismét élőben dübörögjön a magyar sportélet.

Nemcsak sporttal foglalkozik

Török Olivér a sport mellett más műsorokban is tevékenykedett az elmúlt években a televízióban.

A mai napig futó Hogy volt? retró műsor korábbi epizódjaiban színészeket, zenészeket kérdezett pályafutásukról. Dolgozott a Sztársáv televíziós verziójában, valamint a Családbarát elődjénél, a Nappaliban műsorvezetőként. Vezette a Zöld tea című ökomagazint is, New Yorkban is forgatott. Felbukkant az MTV szilveszteri műsorában is, ahol Bényi Ildikó­val és több kollégájával operettslágereket énekelt.

Többek között készített interjút a sportemberek közül a legendás manchesteri menedzserrel, Alex Fergusonnal, az Aranylabdás Luis Figóval, a kiváló svéd csatárral, Zlatan Ibrahimoviccsal, Zicóval, a Real Madrid jelenlegi edzőjével Zidane-nal, Buffonnal, valamint Alberto Tombával, és Marlene Ottey-val.

A művészvilágból Jancsó Miklós rendezővel, Rudolf Péterrel, Eszenyi Enikővel, Halász Judittal, Somló Tamással és Fenyő Miklóssal is.

Török Olivér Szegeden a bölcsészkaron diplomázott (JATE), szakdolgozatát a Dühöngő ifjúságból írta, angolul. Tanult dráma-színháztudomány szakon is. Az olasz szakot is elkezdte, de nem fejezte be, mivel felvételt nyert a Telesporthoz.