Labdarúgás

2020.07.20. 11:59

A megújuló végegyházi csapat a B-csoportban

Június elejétől heti két alkalommal tartanak tréningeket Végegyházán Kintner János edző irányításával. Keddtől növekedett meg a játékosok terhelése, a hétvégén pedig már tesztmérkőzés is szerepelt a programban – a Kevermessel találkoztak és 8–1-re győztek.

Gajdács Pál

A minap az is eldőlt, hogy indulhat a csapat a megyei II. osztály B-csoportjában.

– Heti két edzéssel készülünk az új kihívásokra, többet a munkahelyi elfoglaltságok nem tesznek lehetővé, de ezeken megfelelő a látogatottság – nyilatkozta Kintner János edző.

A végegyházi klub vezetői igyekeztek tovább erősíteni a tavalyi „csonka évet” a megye háromban 2. helyen záró alakulatot. Értékeik megtartása mellett négyen érkeztek a megszűnő magyarbánhegyesi csapatból, további kettőt pedig Mezőkovácsházáról igazoltak.

– Hat helyen változik meg az előző évi keretünk – tette hozzá a szakvezető. – Földi Szabolcs és Lajos Lóránt visszavonult, Sári Norbert és Maglóczki Pál elköltözött, ezért máshol folytathatja, míg Sipos Zoltán és Adler Viktor felhagyott a focival. Veszteségeink pótlására érkezett Mezőkovácsházáról a Kopócs testvérpár, Kornél és Krisztián, akiknek a védelemben jut majd szerep. A megszűnő magyarbánhegyesi gárdából került hozzánk a középpályás Matúz Patrik és Hegedűs Krisztián, a védő Zámbó Szilárd, továbbá a kapus Markovics Bence. Tárgyalunk még Kormányos Kristóffal, egyelőre azonban kérdéses, hogy nálunk, avagy Orosházán folytatja a pályafutását.

Kintner János szerint a „vérfrissítéssel” acélosabb keret áll majd a rendelkezésére, amellyel a B-csoportban is célba vehetik a mezőny első harmadát.

A felkészülési mérkőzések időrendje

Július 25., szombat, 18.00: Kevermes SE–Végegyházi SE

Augusztus 1., szombat, 18.00: Csanádapácai EFC–Végegyházi SE

Augusztus 8., szombat, 18.00: Végegyházi SE–Kunágotai TE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában