Akrobatikus motorozás - videóval

2020.01.24. 13:39

Podani Milán idén célba veszi a hazai bajnoki címet

Pályafutása legjobb évét zárta 2019-ben a szarvasi akrobatikus motoros, Podani Milán. Mindkét Európa-bajnoki futamán helyezett lett, a törökországin dobogós, harmadik, a németországin hatodik, miközben a magyar bajnokságban az összetett ezüstérem lett az övé.

G. P.

Podani Milán

A téli időszak első szakasza nem annyira a motorozásról szól, ilyenkor a motor és a versenyző is pihen egy kicsit. Ahogy közeledik azonban a jó idő, s vele együtt a versenyszezon, úgy jön el a tevékenyebb időszak.

Fontos, hogy a munka, és tanulás mellett mentálisan topon maradjon ebben az időszakban is. Több egyéni módszer mellett a versenyekről szóló videók elemzésének is kulcsszerepe van a felkészülésben. Fizikai állapotát pedig konditeremben tudja fejleszteni, mivel a mínuszokban, fagyos aszfalton nem mindig kockáztatja a gyakorlást. Téli idő ide, téli idő oda, azért ilyentájt sem lehet nélkülözni a motorozást, hiszen a 2020-as idényre a korábbiak szinten tartása mellett tovább kell fejleszteni a gyakorlatait, hogy azok versenyképesek maradjanak a nemzetközi színtéren is.

Technikai sport lévén nagyon fontos feladat ilyenkor télen a Kawasaki teljes átvizsgálása. Ebben az időszakban Podani Milán szinte elemeire bontja a motorját, a gyanús alkatrészeket kicseréli, ennek ellenére a fokozott igénybevétel miatt így is történhetnek műszaki problémák az idény folyamán.

A gyakorlatok sikeresebb kivitelezéséhez esetenként a motor kezelőrendszeren is módosítani szükséges, személyre szabottá kell alakítani a gépjárművet.

A motor külső megjelenésében nem lesz változás, marad a régi dizájn.

Podani Milán

A tavasszal induló szezonban az a célja, hogy a magyar bajnokságban a dobogó csúcsára jusson, a nemzetközi versenyeken a tisztes helytállás mellett pedig a dobogón maradjon. Podani Milán számára azonban legalább ilyen fontos, hogy a városi és falunapi rendezvények betét műsoraiban szerepelve minőségi bemutatóval szolgálja ki a közönséget. Erre bőven nyílik alkalma, miközben idén is vállal egy jótékonysági fellépést.

Podani Milán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában