Labdarúgás Megye II.

2020.01.08. 08:44

Még maradt a mezőkovácsháziakban tartalék a folytatásra

A kimagasló előző évi teljesítmény után a bajnokság nyári átszervezését követően is főszerep jutott a mezőkovácsházi csapatnak a megyei II. osztályban. Hogy miként nyugtázzák az A csoport első „felvonásában” elért harmadik helyet, arról a mögöttünk hagyott fél év aktualitásaival egyetemben Bíró Tibor edző beszélt.

G.P.

Számítottunk rá, hogy az elmúlt évinél lényegesen nehezebb bajnokság elé nézünk, ennek ellenére a keretünk erősségére való tekintettel a dobogós helyek egyikének megszerzését tűztük ki célul – fogalmazott a tréner. – A pozíciót illetően a tervek szerint tudtuk le az idény első felét, azért lehet csupán pici hiányérzetem, mert maradt némi tartalék a csapatban.

– Egyénileg kik teljesítettek a legjobban?

– Személy szerint mindenkivel elégedett vagyok, ezért nem is szeretnék név szerint bárkit kiemelni. A fiatalok és a rutinosabb játékosok is rendre odatették magukat, egy-két találkozó volt mindössze, ami „kilógott” a sorból.

– Ennek az idénynek is bizonyára voltak emlékezetes pillanatai. Melyek voltak ezek?

– Jóleső érzéssel tekinthetünk vissza arra a három egymást követő mérkőzésre, ami alatt harmincegy gólt termeltünk és mindössze egyet kaptunk. Negatívumként természetesen a vesztes meccseket tudnám felhozni. Azok közül is a sarkadi találkozót emelném ki, ahol a helyzetek alapján sima győzelmet kellett volna aratnunk.

– Milyennek látja az átszervezett pontvadászatot?

– Úgy vélem, az idei bajnokság rendkívül színvonalas és erős. Az átszervezés jót tett mind az egyesületeknek, mind a nézőknek, hiszen a korábbinál több az erős csapat, ennek megfelelően a bajnoki mérkőzések többsége izgalmasabb, kiszámíthatatlanabb.

– A kovácsházi szimpatizánsok mikor láthatják viszont kedvenceiket a pályán?

– A felkészülés prológját a Békés Megyei Teremkupa orosházi fordulója jelenti, a tényleges munka január 14-én kezdődik. Távozási szándékát senki nem jelezte, és egyelőre az érkezési oldal is üres, de az átigazolási időszak csak január derekán kezdődik.

A zöld mezes mezőkovácsházi labdarúgók öröme az egyik góljuk után /Fotó: Mezőkovácsházi TE/

Felkészülési mérkőzések

A tervezett felkészülési meccsek időrendje:

február 8., szombat: Csorvási SK–Mezőkovácsházi TE,

február 15., szombat: Magyarbánhegyes–Mezőkovácsháza,

február 22., szombat, 11.00: Gyulai Termál FC–Mezőkovácsházi TE.

Helyezés: 3.

Győzelem: 11

Vereség: 3

Döntetlen: 1

Pontszám: 34

Rúgott gól: 72

Kapott gól: 19

Házi góllövőlista: Multyán Csaba 30, Mittnacht Tibor 13, Mag Róbert 10, Zsuzsa László 6, Varga Gábor 5, Matúz Tamás 3, Túri Tibor 2, Kanász Péter, Kopócs Kornél 1–1. Az ellenfelek egy öngólt is vétettek a kovácsháziakkal szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában