Atlétika

2019.11.30. 16:50

Békéscsabaiakat ismertek el a gálán

A Magyar Atlétikai Szövetség Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezte meg péneken díjátadó gáláját.

Gajdács Pál

Első felvonásként dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket, és fejezte ki örömét a 2023-as világbajnoksággal kapcsolatos pozitív fejlemények apropóján.

– Három év és kilenc hónap múlva – a rendkívül hatékony szervező munkának és sportdiplomáciai eredménynek hála – minden idők legnagyszerűbb atlétikai világbajnokságát fogjuk megrendezni egy varázslatosan szép, modern létesítményben – mondta.

Ezt követően Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke mondott köszönetet a magyar atlétatársadalom tagjainak, hogy az elmúlt hetekben mindvégig kulturált, sportszerű keretek között foglaltak állást a hazai rendezésű világbajnokság mellett.

A folytatásban Gyulai Márton átadta az Európai Szövetség díjait, Czeglédi Katalinnak, a Békéscsabai AC marketingvezetőjének és Salamon Zoltánnak (TSC Geotech) és Igaz Bálint, fizioterapeutának.

Még egy komoly díj jutott a békéscsabaiaknak, a 2019. év női atlétája címet Márton Anita, id. Eperjesi László tanítványa kapta meg. A férfiaknál ugyanebben az elismerésben Halász Bence (Szombathelyi Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, edző: Németh László és Németh Zsolt) részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában