Labdarúgás

2019.10.25. 15:30

Sokan hiányoznak az Előréből a Csákvár ellen

Az NB II.-es bajnokságban a tabella tizennegyedik helyén álló, 12 pontos Békéscsaba 1912 Előre csapata a második helyezett, 24 pontos Csákvár otthonában lép pályára vasárnap 17 órakor villanyfényes mérkőzésen. A Csákvár eddigi nyolc hazai találkozójából hetet megnyert, csak az újonc Szolnoki MÁV távozott tőlük három ponttal.

V. L.

Nincs könnyű helyzetben Schindler Szabolcs, a lila-fehérek vezetőedzője, hiszen nagyon sokan hiányoznak az Előréből. Szélpál Norbert a hét elején térdműtéten esett át Székesfehérvárott, rá nagy valószínűséggel az ősszel már nem számíthat a klub.

Király Patrik és Zahorán Balázs továbbra is sérült, csakúgy mint Lustyik Levente. A névsort Pilán Márkó, Varga Tamás, és a Szolnok ellen megsérült Károly Bálint egészíti ki, valamint az összegyűlt sárga lapok miatt eltiltott Kovács Ádám. Ebben a helyzetben a jó formában lévő hazaiak ellen, csak akkor van esélye a pontszerzésre a liláknak, ha azok közül, aki pályára lép mindent megtesz majd a jó szereplés érdekében.

A csákváriaknál egy korábbi békéscsabai labdarúgó, Albert István szerepel a keretben. A hazaiaknál a bajnokság eddig mérkőzésein Daru, Baracskai, Sejben és Madarász egyaránt háromszor volt eredményes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában