Békés megyei sportértéktár: csabai volt az első vébégólszerző

Teleki Pál 1906. március 25-én született Békéscsabán. Édesapja, Teleki István (aki a Trüzsik vezetéknevet magyarosította, 1914-ben) szíjgyártóként kereste kenyerét, édesanyja, Zsibrita Judit háztartásbeli volt. Pálék négyen voltak testvérek, a család igen szegény körülmények között élt. A jobb megélhetés érdekében Aradra költöztek. A kis Pali az Aradi MTE (a későbbi AMEFA) kölyökcsapatában kezdett el futballozni, 15 évesen. Három évvel később a felnőtteknél volt biztos csapattag. Fel is figyelt rá a korszak legjobb román csapata, a Temesvári Kinizsi (CSChinezul Timişora), amely akkor már öt egymást követő bajnoki idényben nyert aranyérmet. Telekivel meglett a hatodik, egyben a klub történetének utolsó bajnoki címe is.

A Pavel Telekiként szereplő játékos rögtön meghatározója lett a lila-fehér alakulatnak, s a román válogatottba is bekerült. Egyike azon 13 labdarúgónak, aki román és magyar színekben is pályára léphetett. Teleki 1927 májusában Jugoszlávia ellen játszott (Bukarestben: 0–3 lett az eredmény). Ám hiába a bajnoki cím, a válogatottság, Teleki egyre jobban visszavágyott Magyarországra. Annál is inkább, mert családja 1926-ban visszaköltözött Békéscsabára.

Az akkoriban még szinte ismeretlen labdarúgóról egész oldalas cikk jelent meg 1927 szeptemberében a Nemzeti Sportban. Tehetsége felemlegetése mellett az újságíró azt a történetet írta meg, hogyan nem tudott az Újpesthez szerződni a játékos egy másik magyar származású társával… A Temesvár semmi szín alatt nem akarta elengedni őket, ezért a játékosügynökök át akarták szöktetni a határon (ekkor már csak Telekit, mert a másik futballista nem jelent meg az aradi találkozón). Teleki holmiját egy meg nem nevezett akkori csabai labdarúgó vitte Temesvárról Aradra, nehogy feltűnést keltsen Telekinél a nagy csomag. Ám a terv meghiúsult. A menedzsereket kitiltották Romániából, a csabai játékost pedig jól helybenhagyták a határon, amikor vissza akart térni Magyarországra. Teleki azután mégsem maradt Temesvárott. A klub tönkrement (nem sokkal később meg is szűnt), játékosai szétszóródtak a világban.

Teleki Pál a zöldhatáron át érkezett Magyarországra, 1927 decemberében. A debreceni Bocskai SE nagy örömmel fogadta. Később ki is fizetett 2600 pengőt a temesváriaknak. A Bocskai akkor jutott fel a profi bajnokság élvonalába. A sárga-kékeknél tíz éven át volt meghatározó játékos. Az élvonalban 213 meccsen 83 gólt szerzett – ez utóbbi klubrekord. Részese, sőt főszereplője volt a debreceniek első kupasikerének (1930). A Magyar Kupa döntőjében 5–1-re múlták felül a szegedieket, Teleki 3 gólt szerzett. Ez volt az első alkalom, hogy vidéki klub megnyerte a kupát.

Abban is úttörők voltak a bocskaisok, hogy első vidéki egyletként a bajnoki dobogón végeztek (1933/34). A kispadon ekkor a csabai mágus, Jánossy Béla ült. A Bocskai félelmetes csatársora imígyen festett: Markos, Vincze, Teleki, Eőry, Hevesi. S egy újabb csabai vonatkozás: Eőry szintúgy Békéscsabán született, s a Békéscsabai MÁV, a CSAK és a Bohn labdarúgója is volt egykoron. Olyan erős volt ez a csapat akkoriban, hogy az alig pár hónappal korábban világbajnoki címet nyert olasz válogatott több tagját felvonultató Bolognát is legyőzték a KK-ban, a Nagyerdei stadion avatóján.

És ha már a világbajnokság… A Bocskai öt játékossal erősítette a magyar válogatottat az 1934-es, olaszországi Mundiálon. Köztük Teleki Pál. Ez volt a második vb, a magyaroknak az első. A sors úgy hozta, hogy az egyiptomiak ellen debütáltunk. A félelem ott volt mindenkiben, hiszen 1924-ben éppen az egyiptomiak ütötték el a továbbjutástól a végső győzelemre is esélyes magyar csapatot az olimpián. Ám az aggódás hiábavaló volt: a 11. percben már az afrikaiak hálójában táncolt a labda. S nagy büszkeségünkre a gólt egy békéscsabai fiatalember szerezte! (Egyébként az első vb-labdaérintés is az övé volt: középkezdésnél ő passzolta le a labdát társának). A meccset a magyarok 4–2-re megnyerték, a következő fordulóban Ausztria ellen azonban kikaptak, s összesítésben hatodikok lettek.

Teleki az osztrákok elleni derbin már nem kapott lehetőséget, holott az egyiptomiak ellen valamennyi gólból kivette a részét.

Teleki Pál 1933 és ’37 között összesen nyolc alkalommal lépett pályára a magyar válogatott mezében, és két gólt szerzett. (Úgy távozott az élők sorából, hogy hétszeres válogatottnak tudta magát, a portugálok elleni 1933-as januári mérkőzést utólag ismerték el hivatalos összecsapásnak.)

Mindig is középcsatárt játszott. Igazi szellemi vezére volt csapatának, valójában ő irányított. Nagy játékintelligencia, kitűnő áttekintő képesség, remek technika és lövőerő jellemezte. Önzetlenül futballozott, mégis sok gólt lőtt. Rendkívül kreatív, mindemellett fegyelmezett játékos volt. Példásan sportszerű és szerény futballistának tartották. Hogy mégsem kapott több lehetőséget a válogatottban, az annak volt köszönhető, hogy nem tartozott a fürgeléptűek közé, s olykor a küzdőképességet is számon kérték rajta. A korabeli sajtó skót stílusnak hívta Teleki játékát, ezért rá is ragadt a név. De a Skót mellett hívták őt Tanár Úrnak és Kisasszonynak is. No, meg neve miatt Pajának.

Számos ajánlatot kapott, ám elutasította a fővárosi sztárcsapatok megkeresését éppúgy, mint az olasz, spanyol, francia klubokét, de még az Egyesült Államokba sem volt hajlandó igazolni. Debrecenben már játékosként jó állása volt (a Debreceni Klinikán műszerészként dolgozott, emellett a DEAC edzéseit vezette), s szüleitől sem akart még távolabb kerülni. 1937 szeptemberében ugyanakkor elvállalta a Diósgyőri VTK tréneri pozícióját úgy, hogy továbbra is edzésben maradt, s a Bocskai rendelkezésére állt.

Miskolcon élt és dolgozott (a DiGÉP-nél), a sárga-kékeknél futballozott. A debreceniektől egy évvel később búcsúzott el, majd levezetett a Diósgyőrben. Egészen 1984. március 1-jén bekövetkezett haláláig Miskolcon élt. Több klubnál is edzősködött, a DVTK-t többször is irányította (még az élvonalban is, 1957–58-ban, 39 mérkőzésen), emellett a Diósgyőri Bányásznál, a Perecesnél vállalt szakvezetői feladatokat és megyei szövetségi edző is volt. 1948-ban ő készítette fel a főiskolai világbajnokságra a magyar válogatottat, amely azután meg is nyerte a tornát.

Teleki Pálról megfeledkezett az utókor. Haláláról, temetéséről is csak egy-egy rövidhír jelent meg. Szülőhelyeként egyes források – tévesen – Aradot jelölik meg ma is. Teleki Pál nevének hallatán a legtöbbeknek az ismert, tragikus sorsú politikus jut eszébe. Ideje, hogy legalább itt, szűkebb pátriájában legyünk tisztában azzal: Teleki Pál néven egy sporttörténelmi személy is létezett. Aki Békéscsabán, egy szegény sorsú szíjgyártómester fiaként látta meg a napvilágot…

Az 1934-es vébén született az első világbajnoki találat

A magyarok eddig 87-szer találtak a világbajnokságokon az ellenfelek kapujába. Idézzük fel az első gólunkat – mely a magyar sporttörténelem része lett – a Nemzeti Sport 1934. május 28-ai számának segítségével: „A 11. percben a taccsdobás után Markoshoz kerül a bőr, labdája hamar száll befelé. Teleki és Vincze pompásan játszik össze, igyekeznek a kapu felé. Utoljára Vinczénél van a labda, fut vele pár lépést, már majdnem a tizenhatos sarkánál jár, amikor felvágják. Barlassina bíró már fújna is szabadrúgást, a labda azonban tovább perdülve Markoshoz jut. Barlassina alkalmazza az előnyszabályt, nem sípol, Markos tesz két lépést befelé, Telekihez tolja be, akinek van ideje még az igazításra is, azután inkább behelyezi, mint belövi félmagasan a jobb sarokba, 1–0.”