Kézilabda

2019.07.18. 13:56

A második félévre összeállt és eredményes volt a gyomaendrődi csapat

Alaposan kikorrigálta tavasszal a haloványabb őszi produkcióját a Gyomaendrődi NKSE női csapata, amely az első „félidőben” összeszedett 6 ponthoz 2019-ben 14-et tett hozzá, és a hetedik helyre befutva magabiztosan őrizte meg NB II.-es tagságát.

Gajdács Pál

A Hármas-Körös-partiak 9 győzelem és 2 döntetlen mellett 11-szer kaptak ki, 591 gólt dobtak és 614-et kaptak.

– A tavalyi szezon első fele nem úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük, többeket nélkülöznünk kellett sérülés miatt – tekintett vissza az őszi szakaszra Lakatos Tibor, a gyomaendrődi csapat edzője. – A nyolcadik fordulóban a Mezőtúr ellen tört meg a jég, majd újabb két győzelemmel abban a reményben vághattunk neki a tavaszi felvonásnak, hogy felépülnek a sérültjeink.

– Ez meg is történt, és a kettős igazolással Orosházáról hozzánk csatlakozó Dinnyés Diánával kiegészülve jól sikerült a szezon második része. Az ekkor megszerzett tizennégy ponttal a középmezőnyben végeztünk úgy, hogy az egymás elleni eredménnyel megelőztük a Mezőtúrt. Tavaszra jól összeállt az együttesünk.

Lakatos Tibor szerint – látva az NB II. Délkeleti csoportjának beosztását – az új bajnokság sem lesz könnyű.

– Az NB I. B-ből érkező Algyőről kevés az információm, de biztosan nem lesznek gyengék, a Csongrád megyei bajnok Deszk szegedi játékosokkal erősít és az NB II.-be visszatérő Szeghalom fiataljai is feladhatják a leckét az ellenfeleknek.

Az edző elmondta, hogy Dinnyés Kata sorsa még nem dőlt el, Németh Kata ugyanakkor marad, akit egy másik csapat hívott. Visszatér Gyomaendrődre az elmúlt szezonban játékvezetőként tevékenykedő Mag Bianka, akinek játékvezető társa, a szintén volt gyomai játékos, Nagy Bianka gyermeket vár. Ugyancsak gyermekáldás elé néz a kapus Labát Petra is.

– Utóbbi poszton erősítenünk kell, hiszen Botos Zsanett mellett két rutinnal még nem rendelkező ifjúsági kapus áll csak rendelkezésünkre. Még egy átlövőt is akarunk igazolni – mondta Lakatos Tibor.

– A játékosaink még pihennek, a felkészülés kezdetét augusztus 5-ére tervezzük. Naponta két edzést tartunk, az első időszakban egy reggeli átmozgató, majd egy esti erőnléti foglalkozással. Augusztus 18-án az ifjúságiaknak, egy héttel később a felnőtteknek rendezünk egy négycsapatos tornát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában