Vívás

2019.03.06. 10:57

Paulik Tamás csak a döntőben kapott ki a büki Olimpicin

Kettő híján száz indulót számláltak a büki Olimpici Grand Prix serdülő fiúk mezőnyében. A sorozat idei 4. fordulójában a serdülők között szép kondorosi siker született, Paulik Tamás csupán a döntőben maradt alul a Balaton VE párbajtőrözője, Fekete Ádám ellen.

G. P.

Pedig reggel még nem úgy tűnt, hogy ebből a nap végén érem lesz.

– Tamás rendkívül rosszul kezdte a versenyt, az első fordulóban három győzelem, három vereség volt a mérleg – mondta tanítványa napkezdéséről Pusztai Péter edző. – A 128-as táblán a 39. lett, viszont ahogy elkezdődtek az egyenes kieséses küzdelmek, Tamás vívása ugrásszerűen javult, és rendkívül nagy akaraterővel sikerült kimásznia a mély gödörből.

Előbb a 64 között a pécsi Reutert (15:8), majd a balatonos Csizmadiát (15:7), a BVSC-s Hutast (15:9), a BVSC-s Kó Ágostont (15:6), a négy közé kerülésért a flesses Ozsváthot (15:9) verte nagy különbséggel.

– A döntőre Tamás kicsit elfáradt, Fekete megérdemelten nyert 15:9-re. Tamás ezzel az ezüstéremmel vezeti a korosztályos magyar ranglistát.

Az újonc lányoknál (88 induló) a kondorosi Kovács Emese 9. lett, pedig az első forduló után az első volt a táblán, ahol a 16 között nem várt vereséget szenvedett a honvédos Illéstől.

További kondorosi eredmények. Újonc fiú (94 induló): 19. Tusjak D. Törpi lány (55): 17. Paulik É.

A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia soraiból Apáti Bálint és Oláh Lili állt a legközelebb a 8-as döntőbe jutáshoz. Az újoncoknál induló (105-en neveztek) Bálintot a BVSC-s Kó Ágoston állította meg (8:15). A szintén újonckorú Lili csak egy tussal maradt alul a romániai Muntean ellen és 91 induló között a 16. lett, míg a saját korosztályában 18.

Az AVA további jobb eredményei. Serdülő leány: 20. Bencsik A. Újonc leány: 26. Dékány V.. Serdülő fiú: 31. Lenkefi. Újonc fiú: 31. Krnács T.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában