Kézilabda

2018.01.05. 15:14

Győzni mennek a csabai lányok

Az NB I.-es női bajnokság két utolsó helyezett csapata találkozik vasárnap 18 órakor Budapesten, az Elektromos Népfürdő utcai csarnokában.

Az eddig pont nélkül álló EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE együttese az előtte egy ponttal álló, újonc Vasas vendége lesz, amelynek kispadján a korábbi békéscsabai edző, a sokszoros válogatott Kovács Péter ül.

Horváth Roland, a lila-fehérek fiatal vezetőedzője így fogalmazott az esélyekről: – Fokozott figyelemmel készültünk a mérkőzésre. A héten a lányok jól dolgoztak az edzéseken, nagyon elszántak. Vasárnap mindent megteszünk majd a győzelem érdekében, hiszen ezzel átszakadna egy lélektani gát a kézilabdázóinkban. A keret valamennyi tagja egészséges, és a csapat rendelkezésére áll. A nemrég visszatért irányító Szögi Tímea egyre inkább utoléri magát, és beépül az együttesbe.

A héten új játékossal erősítettünk, a szegedi származású, az ősszel az NB I B-s Mosonmagyaróvárban szerepelt, junior válogatott beállós, Giricz Laura érkezett, akit már a nyáron is szeretett volna leigazolni az Előre NKSE. Elsősorban a védekezésben számítok majd a fiatal kézilabdázóra, aki 2015-ben tagja volt az U17-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar válogatottnak.

A Vasas sem tétlenkedett a téli szünetben, már a Budaörs elleni legutóbbi bajnoki mérkőzésen bemutatkozott az együttesben a beállós posztra Dunaújvárosból érkezett Moutsogianni Theodóra. A fővárosi találkozón a budaörsiek végig nagy fölényben játszottak a piros-kékek ellen, és végül 32—19-re győztek.

Ezek is érdekelhetik