Kakukkfészek

2021.01.05. 14:24

Tervek szerint zajlanak a próbák a csabai színházban

A Kakukkfészek című előadás olvasópróbáját tartották kedden a Jókai Színházban.

V. E.

20210104 Békéscsaba 2021. január 5-én (kedden) elkezdődik a Kakukkfészek próbafolyamata a Békéscsabai Jókai Színházban. Ken Kesey világhírű drámájából, a Száll a kakukk fészkére című alkotásból, 1975-ben Milos Forman rendezett 5 Oscar-díjjal honorált filmet. A színházi változat ezúttal Kakukkfészek címmel, Pataki András Jászai Mari-díjas rendező rendezésében kerül bemutatásra Békéscsabán. Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

A darab Ken Kesey világhírű drámájának, a Száll a kakukk a fészkére alkotásnak egy változata, amit a Jászai Mari-díjas rendező, Pataki András koordinálásával mutatnak be a tervek szerint március 26-án. A jelenlévőket elsőként Seregi Zoltán igazgató köszöntötte. Elmondta, a színdarab próbái az eredeti elképzelések szerint zajlanak, januárban két hétig, valamint a márciusi előadást megelőző három hétben, és bíznak abban, hogy a vírus nem keresztezi számításaikat.

Fotók: Imre György

Pataki Andrástól megtudtuk, immár harmadjára rendez a Jókai Színházban, ahová most is örömmel érkezett, hiszen jó együtt dolgozni társulatával. Elárulta, ő maga is átesett nemrég a koronavíruson, amely komoly megpróbáltatás elé állította szervezetét. Hozzátette, bízik abban, hogy az előadást nem befolyásolja majd a járvány, és minden a tervek szerint alakulhat. A darabról elmondta, annak különlegessége, hogy valódi csapatmunkát kíván meg. A történet egy elmegyógyintézetben játszódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában