Békéscsaba – galériával

2020.02.05. 19:55

Jubileumi stíluskavalkáddal ünnepelt a művész

Gombos Ildikó festő- és szobrászművész hetvenötödik születésnapja alkalmából nyílt kiállítás szerdán, Békéscsabán. A megnyitóra a Csabagyöngye Kulturális Központ Panoráma termében került sor, ahová mi is ellátogattunk.

Nagy Tibor

Fotó: @Csabagyongye

A szerdai megnyitó alaphangulatát két zenészpalánta virtuóz dallamai adták meg, majd Szente Béla, az intézmény igazgatója, valamint Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere köszöntötte az alkotót.

Az eseményen Mészáros Zsuzsa múzeumpedagógus szakmai szemszögből méltatta a megyében korábban tanárként is tevékenykedő művészt – Ildikónak nem csak a síkban, hanem a térben is – ami nehéz műfaj – meg van az affinitása, és a jó arányérzéke – magyarázta.

Gombos Ildikó megható beszédében köszönte meg a tárlat létrejöttét, illetve vázolta hitvallását is. – Az ars poetica-m, hogy elsősorban anya vagyok, azután feleség, majd tanár, és művész – részletezte közönségének.

A számos stílusban elkészült festményeket, szobrokat felsorakoztató tárlatot március 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!