kritika

2018.08.11. 19:38

A pokolba tett kirándulást a gyulai közönség

Béres László állította színpadra a napokban Orbán János Dénes könyve nyomán a Búbocska című ördögmusicalt. Az előadást a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Magyar Opera közösen mutatta be az Erdélyi Hét keretein belül.

T.-V. F.

Azt hallva, hogy ördögmusical, nem ért váratlanul, hogy egy zenés-táncos-éneklős darabot látunk majd, az viszont igen, hogy meglepően sokáig nem volt cselekménye a darabnak, hanem dalbetétek követték egymást. Még ez sem lett volna önmagában gond, de a koreográfia sem sok változatosságot hordozott magában a kezdetekkor. Meglehetősen erősen indított az előadás a fülbemászó nótával és a nagy létszámú tánckarral, de a hosszú percek alatt ez kezdett lapossá válni, így félő volt, hogy az erős kezdést egy lassú, de biztos mélyrepülés követi majd. Szerencsére nem igazolódott be a félelmem, ahogy a párbeszédekkel együtt a cselekmény is végre beindult, úgy lendült be ismét a darab, mi több, a kétórás előadás – ha nem is az első perctől, de – a végéig számos meglepetéssel, kalanddal és fordulattal szolgált a nézőknek.

Fotó: Kiss Zoltán

De miről is szólt az ördögmusical? Ahogy ennyiből már sejteni lehet, igen, az ördögökről, legalábbis nagy vonalakban. A helyszín a vörösen izzó pokol, ahol az ördögök szorgosan és jókedvűen kínozzák a bűnösöket. Hogy megfelelően végezhessék munkájukat, Ördögoskolában sajátítják el a gazság minden csínját-bínját, ám az egyik tanuló, Búbocska mindenből megbukik – kivéve uzsonnázásból. Hogy duplán kijusson neki a szenvedésből, az apja, Belzebúb, akik ráadásul a pokol belügyminisztere, áldozatául esik Mefisztó cselszövésének: Mefisztó leitatja Belzebúbot, aki kártyán „elnyeri” Mefisztó kiállhatatlan feleségét, Mefisztoféliát.

Fotó: Kiss Zoltán

Búbocskának ez már igazán sok, ezért barátjával, a békamanó Kutykuruttyal megszökik, mégpedig a szörnyű, borzalmas és rossz hírű földre. Itt egymást érik a kalandok, Búbocska elszegődik mágusinasnak az alkimista Párméniuszhoz, akinek tulajdonába került a pokol legfontosabb könyve. Ahogy annak lennie kell, minden megoldódik, Búbocskára rátalál a szerelem, ráadásul a könyvből páratlan hatalomra is szert tesz, visszatér a pokolba, ahol újra helyreáll a rend, a kis ördögöt pedig Lucifer kinevezi az utódjának.

A Búbocskát alakító ifjú színész, Ábrahám Gellért játéka mindenképp említést érdemel, hiszen profikat megszégyenítő magabiztossággal állt ki a színpadra, remekül énekelt, és tisztán, érthetően beszélt, ami sajnos manapság valamiért nem dívik az érettebb színészek körében, dacára annak, hogy egyfajta alapkövetelményként gondol erre a néző.

 

A minimális, mozgatható díszlet nagy szabadságot ad a színészeknek és a játékosoknak, az egyes helyszíneket pedig fényjátékkal különböztetik meg: a pokol vörös, a föld kék, az alkimista Párméniusz laborja pedig gyakran arany színben játszik.

A darab legnagyobb kincse viszont mindenképp a nagy zenekar volt, ami élőben szolgáltatta a zenei aláfestést az előadás egésze alatt. Orbán János Dénes könyve kiválóan megállta a helyét musicalként, egy rendkívül szórakoztató darabot láthattunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában