Továbbtanulás

2024.05.25. 06:49

Egyetem-tér kapcsolja össze Szegedet és Gyulát

Második alkalommal rendezték meg pénteken az Egyetem-tér-Gyula elnevezésű programot Gyulán. A művelődési központban megtartott esemény a Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium együttműködésének köszönhetően jött létre. Az Egyetem-tér-Gyula ezúttal is érdekes és aktuális előadással, illetve szekcióülésekkel várta a fiatalokat.

Papp Gábor

Az eseményen Zámori Ida, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium főigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Mint megtudtuk, a Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 2022 őszén újította meg 30 éves együttműködését. Ennek értelmében a szegedi egyetem, a gyulai gimnázium és Gyula város szempontjából is kiemelt rendezvényeket, szabadegyetemi programokat valósítanak meg. Az első Egyetem-tér-Gyula programot tavaly tartották, a kezdeményezés pedig idén tovább folytatódott.

Egyetem-tér, program, diákok, egyetemisták, gimnázium
Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese hangsúlyozta, az Egyetem-tér legfőbb célja, hogy a gimnázium világát és az egyetemi világot összekapcsolják. Fotó: Lehoczky Péter

Egyetem-tér: segít a diákoknak

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntőjében elmondta, a gyulai erkeles diákok évtizedek óta legnagyobb arányban Szegeden szeretnének továbbtanulni.

– Ezért is nagyszerű dolog, hogy az Erkel Ferenc Gimnázium és a Gyulai Tankerületi Központ a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködési megállapodást kötött – tette hozzá. – Nagyszerű kezdeményezés ez, hiszen egy gimnázium oktatási színvonalát emeli, és egy gimnáziumi érettségi presztízsét növeli, ha az intézmény az egyetemi világgal is szoros kapcsolatban áll.

Az együttműködéssel kapcsolatban kiemelte, a felek a tudományos és oktatási jellegű partnerség mellett fontos lokálpatrióta jellegű célt is kitűztek maguk elé.

– A közös gondolkodás megteremti annak lehetőségét és arra ösztönzi a diákokat, hogy térjenek vissza Gyulára, középiskolai tanulmányaik színhelyére, és itt kamatoztassák azt a tudást, amelyet az egyetemen megszereztek – hangsúlyozta.

Teleki-Szávai Krisztina, dr. Görgényi Ernő, dr. Kovács József, Prof. Dr. Sándor Klára és Prof. Dr. Zakar Péter. Fotó: Lehoczky Péter

Kifejtette, az Erkel Ferenc Gimnázium és a Gyulai Tankerületi Központ mindent megtesz, hogy az egyetemi világot összekapcsolja a gimnázium életével, aminek nyertesei a diákok. Szólt arról, hogy az önkormányzat is segíti a diákokat. Ennek kapcsán kitért a Bay Zoltán, illetve az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjra. Legújabb programjuk pedig a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvánnyal kötött együttműködésük, amelynek köszönhetően a gyulai tehetségek valamennyi helyi középiskolából részt vehetnek az alapítvány által működtetett Nemzeti Tudósképző Akadémia programjain.

Kicsit a jövőbe tekinthettek

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, a pénteki esemény különleges jelentőséggel bírt, mert Gyula elsősorban a Szegedi Tudományegyetem vonzáskörzetébe tartozik, a középiskolás diákok nagyobb része a Tisza-parti várost választja felsőfokú tanulmányai színteréül.

Az Egyetem-tér-Gyula című program pedig azért lényeges a diákok számára, mert kicsit a jövőbe tekinthettek, láthatták, hogy hol folytatják tanulmányaikat, ami azért is fontos, mert a szegedi intézmény oktatási palettája nagyon széles. Jó Szegeden egyetemistának lenni.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, az Egyetem-tér-Gyula egyik célja, hogy a középiskolás korosztály számára a tudás határait feszegetve új perspektívákat nyisson a tudomány világa felé.

– A 2023-ban útjára indított szabadegyetem-jellegű rendezvény egyedülállósága abban rejlik, hogy az egyetem kiemelkedő előadóival, gyulai, illetve Békés vármegyei hallgatókkal és Gyula városának szakembereivel találkozhatnak a fiatalok, ösztönözve az eszmecserét és a közös gondolkodást a tudomány és a gyakorlati alkalmazás terén – emelte ki. – Pénteken a diákok olyan új területekre nyerhettek betekintést, amelyek tovább gazdagítják és formálják a világképüket.

Összekapcsolták az egyetemet és a gimnáziumot

Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese hangsúlyozta, a program legfőbb célja, hogy a gimnázium világát és az egyetemi világot összekapcsolják.

– A Szegedi Tudományegyetem minden olyan kezdeményezést üdvözöl, amelynek az a célja, hogy a hallgatók visszatérhessenek abba a régióba, ahonnan származnak – emelte ki. Nagyon fontosnak nevezte, hogy minél többen találják meg azt a területet, ami érdekli őket, ami izgalmas számukra, amit érdemes egy életen át művelni.

Prof. Dr. Sándor Klára, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kulturális Örökség és Humán Információs Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára A digitális világ csapdái címmel tartott előadást. A szekcióüléseken olyan témák kerültek napirendre, minthogy Van-e értelme a klasszikus csillagászati megfigyeléseknek a XXI. században?, de szó volt a csillagászatról mérnök szemmel, terítékre kerültek az alapjogok a filmművészetben, a kérdések és válaszok az egészségügyi önrendelkezési jogból, a digitális pénzügyi tudatosság, valamint az Olvasás az agyban – egy kulturális tevékenység biológiája is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában