Összefoglaló

2024.06.16. 19:04

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. június 16.

A vasárnap sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. június 16-án.

Beol.hu

Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket

Testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 42 éves vésztői férfival szemben, aki rendszeresen bántalmazza az édesanyját. A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a próbaidő tartamára rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét.

A magyar válogatott győzelmében bíztak Svájc ellen azok a családok, baráti társaságok, akik a Csabagyöngye Kulturális Központban, óriáskivetítő előtt szurkoltak a Szoboszlai Dominik vezette csapatnak. Bár Marco Rossi szövetségi kapitány legénységének második félidei játéka alapján a döntetlenre is volt esélye, végül 3–1-re kikapott.

Június elején szerény létszámmal, de kiváló időben zajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által első alkalommal meghirdetett „Egy nap a szürkemarha gulyával” elnevezésű program, melynek helyszínéül a Kis-Sárréten található Simotai-legelő szolgált.

Folytatjuk utazásunkat Békéscsaba történelmében. Az újabb érdekességek feltérképezésében a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke, Ugrai Gábor történelemtanárral beszélgetett Gyemendi Réka.

Gomba- és rovarölő növényvédő szerrel permeteznek várhatóan június 18. és 20., azaz kedd és csütörtök között – az időjárás függvényében – Békéscsabán. A növényvédelmi munkák az éjszakai órákra várhatók, 22 órától hajnali 3 óráig, érdemes az ablakokat ebben az időszakban zárva tartani.

Első alkalommal rendeztek Országos Kamionos Találkozót és Fesztivált Békéscsabán a hétvégén. A háromnapos rendezvényre több mint 300 hazai és külföldi kamionos érkezett, hogy megmutassa gépjárművét, különböző versenyeken tesztelhesse ügyességét.

A francia L'Équipe hosszasan írt a Paks korábbi támadójáról, kiemelve a fizikai adottságait és a hihetetlen gólérzékenységét. Ádám Martin beindította a mémgyárosok fantáziáját is.

Egy vízi játszótéren sebesített meg kilenc embert, köztük gyermekeket egy lövöldöző az Egyesült Államokban.


 





 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában