Visszatekintő

2023.12.21. 18:29

Több romániai földrengés is érezhető volt Békésben: ezek voltak a legolvasottabb cikkeink februárban

Egyáltalán nem telt eseménytelenül a 2023-as év Békés vármegyében, összegyűjtöttük hát, mely cikkeinkre kattintottak februárban a legtöbben a BEOL.hu hírportálon.

Beol.hu

Ez érdekelte a legjobban olvasóinkat

Életének hatvanharmadik évében elhunyt Varga István, egykori válogatott cselgáncsozó.

Elsősorban a tömbházakban érezték a februári, romániai földrengés hatásait Békéscsabán. A legtöbben arról számoltak be, hogy megmozdult a szék vagy a fotel, akadt, akinél a csillár lengett ki, míg másutt a szobanövények kezdtek hajladozni olyan módon, mintha egy erősebb szél keletkezett volna a lakásban.

Kőbánya felső és Rákos között meghibásodott a biztosítóberendezés, emiatt a Budapest–Hatvan–Miskolc és a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalon 15-25 perccel is meghosszabodott a vonatok menetideje.

Rangos kémia- és biológiaversenyeken, sőt nemzetközi olimpiákon ér el kiemelkedő eredményeket folyamatosan Szabó Márton, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégium végzőse. Nemrég megnyerte a Belügyminisztérium által meghirdetett Ifjúsági Bolyai Pályázatot, a fiatalok munkáit dr. Karikó Katalin és dr. Pardi Norbert kutatóbiológusok bírálták el, és a szakembereket lenyűgözte a szeghalmi fiatal teljesítménye, ezért is választottuk a hét emberének.

Újabb, Békés vármegyében is érezhető 5,4-5,6-os erősségű földrengés történt Romániában, nagyjából ugyanott, ahol korábban is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában