Szövetség Békéscsabáért

2023.12.15. 16:40

Stabil alapokról indulhat jövőre a békéscsabai önkormányzat

A Szövetség Békéscsabáért-frakció (Miklós Attila, Fülöp Csaba) pénteken sajtótájékoztatón értékelte a csütörtöki városi közgyűlést.

Licska Balázs

A Szövetség Békéscsabáért-frakció (Miklós Attila, Fülöp Csaba) pénteken sajtótájékoztatón értékelte a csütörtöki városi közgyűlést.

Fotó: Licska Balázs

Elmondták, hogy költségvetési szempontból erős évet zárhat Békéscsaba, az előzetesen vártnál 1,7 milliárd forinttal több iparűzési adó folyik be a kasszába. Felelős volt a büdzsé tervezése, majd a végrehajtása is, így egy stabil alapról fordulhat rá az önkormányzat a következő évre. A költségvetési koncepció alapján szempont lesz többek között a működőképesség megőrzése, a munkahelyek megtartása, az energiagazdálkodásra figyelni kell, és kisebb fejlesztésekre is nyílhat mód. Fontosnak ítélték a város rendezettségének fenntartását, azt, hogy legyenek választókerületi beruházások, illetve azt, hogy bővítsék a térfigyelő kamerarendszert a közterületeken.

Beszéltek a gyermekétkeztetésről is, és hogy tavaly nyár óta egy cég a szolgáltató. Kíváncsiak arra, hogy az elmúlt másfél évben mennyien hagyták ott a közétkeztetés ezen részét, mennyien mondták le az ebédet. Úgy vélik, elvárás lehet, hogy minőségi, egészséges ételeket kaphassanak a békéscsabai gyermekek elérhető áron. Szóltak a Modern Városok Programról is, hogy sok fejlesztést valósított meg annak keretében a város. Ugyanakkor azt szeretnék, hogy gazdaságösztönző projektek is legyenek, bíznak abban, hogy ilyenek is megvalósulhatnak kormányzati támogatással a következő esztendőkben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában