A belső ösztönzőerő hajtja mindig előre a békési Kovács Ildikót

– Egy kissé hasonló, mégis más területről érkezve választotta a szociális munkát, mint hivatást.
– Korábban az akkori Békés megyei távközlési cégnél, a Hungarotel telefonos ügyfélszolgálatán dolgoztam, ahol gyorsan kiderült, jól kijövök az emberekkel. Ott ismertem fel, hogy jól tudom kezelni a problémás eseteket. A jó és eredményes kommunikáció érdekében folyamatosan képeztek is bennünket, hogy tudjuk kezelni a nehéz helyzeteket és a nehezebb embereket. Egy kolléganőm vetette fel, hogy ideje lenne már egy főiskolát elvégeznem, az ösztönzésére is Szegeden szociális munka szakon, majd Debrecenben foglalkoztatási mesterképzésen diplomáztam, illetve a teológia szakot is elvégeztem.

– Hogyan került a megváltozott munkaképességű emberekkel foglalkozó Szent Lázár Alapítványhoz?
– Megszületett a kislányom, és akkor már nem szerettem volna bejárni Békéscsabára dolgozni. Ekkor jelentkeztem a Szent Lázár Alapítványhoz, terápiás munkatársként kezdtem, majd mentális segítő lettem. A mai napig minden héten ügyfelezek, ezt nagyon fontosnak tartom. Később intézményvezető, igazgatóhelyettes, majd igazgató lettem az alapítványnál.

– Több újítás is fűződik a nevéhez. Mit tart a legfontosabbnak?
– A leglényegesebbnek talán azt tekintem, hogy nyitottunk az oktatás felé, amelynek részeként a békési Dr. Ilyés Sándor EGYMI-ben foglalkoztatót alakítottunk ki. Mindig is úgy gondoltam, hogy a társszakmákkal való együttműködést erősíteni kell. Általában, ha ezen a területen egy-egy kérdést az oktatásban vagy az egészségügyben nem lehet megoldani, az hozzánk kerül. A másik újításnak azt tartom, hogy igyekszünk felkarolni a tehetséges, megváltozott munkaképességű embereket. Volt olyan látókörünkbe került békési hölgy, akik 25 éve fotóz baglyokat, számára önálló kiállítást szerveztünk. Diószegi Eszter grafikusművésszel pedig rajzolhatnak, festhetnek a vállalkozó kedvű emberek, ami egyfajta terápia is. Igyekszünk kinyitni mindenki számára a világot.

– A Szent Lázár Alapítvány nagyon szép és összetett feladatot végez. Milyen módon segítenek?
– Az alapítvány közel 30 éve foglalkozik megváltozott munkaképességű pszichiátriai betegek nappali ellátásával, foglalkoztatásával, szociális ellátásával, és a városban egyedül mi biztosítunk támogatott lakhatást, ami ha nem is teljes, de nagy mértékű önellátást biztosít számukra. Nagyjából félidőben érkeztem a szervezethez, és igyekszem legjobb tudásom szerint hozzátenni az elért nagyszerű eredményekhez. Személyes érintettségem miatt is hívtuk életre dr. H. Kovács Eszter mentorálásával daganatos betegek számára az Életrevalók klubját, ami lassan kilenc éve működik. Az adományozásra, a nehéz helyzetben élők támogatására is odafigyelünk. Nagyon fontos, hogy a főnököm, Kovács Istvánné, alapítványunk kuratóriumi elnöke támogatja az elképzeléseimet, és ez megkönnyíti a munkámat.

– Több éve ismerjük a munkáját, mindig ezer fokon ég. Honnan nyeri az energiát?
– Nálam ez egyfajta belső ösztönzőerőből, küldetéstudatból és a segíteni akarásból fakad. Látom, hogy mások milyen munkát végeznek a területen, helyben igazi példaképemnek tekintem dr. H. Kovács Esztert, más tekintetben pedig Teréz anyát. Szerencsére mindig voltak, akik irányt adtak, akire emberként és szakemberként is felnézhettem. S persze rengeteg a feladatunk, például a szociális hivatás utánpótlásának biztosításában. Számomra nagyon jó érzés volt, hogy a Szociális Munkáért elismerést attól a Fülöp Attila államtitkártól vehettem át, akivel régóta együtt dolgozunk, aki mindig meghallgatja a véleményünket, odafigyel, visszakérdez, partner az innovációban.