Beol podcast

2023.09.24. 13:36

Csaba múltja-podcast: őseink jövőbe vetett hitének szimbóluma a 150 éves városháza

Idén ünnepeljük a békéscsabai városháza épületének 150. évfordulóját. A ma is látható épület őseink jövőbe vetett hitének méltó szimbóluma, hiszen, amikor megépítették, Békéscsaba még nem volt város. E jelentős szerepet betöltő házunkról Ugrai Gábor történelemtanár, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke mesélt a vármegyeszékhely múltját felidéző podcast-sorozatunk első adásában Gyemendi Rékának.

Gyemendi Réka

A városháza 150. születésnapján Ugrai Gábor vezetésével is körbejárhatták az épületet az érdeklődők.

Fotó: Für Henrik

1873. szeptember 15-ét tekintjük a békéscsabai városháza születésnapjának. Ezen a napon adták át az épületet, de természetesen a terveket már korábban elkészítették. Az alapkőletétel egy évvel korábban, 1872-ben volt.

Ugrai Gábor ismertette, maga az ötlet, hogy a városnak kellene egy városháza, már sokkal korábban megfogalmazódott. Habár az akkori épületet ma városházának hívjuk, de 1873-ban Békéscsaba még nem volt város. Az őseinknek a jövőbe vetett hite tükröződik abban, hogy amikor elkészül az épület, akkor kiírják rá azt a szót, hogy Városháza. 

Korábban is volt városházánk, ami a jelenlegivel szemben helyezkedett el, egy picike kis épület. Valóban kicsinek bizonyult, így őseink elhatározták, hogy vele szemben fogják felhúzni azt az épületet, ami ma városházaként ismerünk. Fontosnak tartották, hogy a jövőnek épüljön, tehát nagy legyen, és ne az akkori igényeket elégítse ki, hanem mindvégig elég legyen a csabaiaknak – ma már tudjuk, hogy kicsiben gondolkodtak. A tervek elkészítésére Sztraka Ernőt bízták meg, akinek nevéhez például a kőhíd és több nagyszabású épület kötődik a városban, például a Fiume. A városházát végül 1873. szeptember 15-én avatták fel ünnepélyes keretek között.

Az 1920-as évekre valóban nem bizonyult elég nagynak az épület, így több változtatáson, felújításon ment keresztül. Számos terv készült, hogyan is lehetne kibővíteni, az egyik ötlet az volt, hogy egy emelettel megmagasítják az épületet, az alsó szintet pedig kiadják boltoknak és üzleteknek, a bérleti díjakból pedig fedezik az építkezést. Végül – talán jobb is így – máshogy döntöttek. Ehelyett azt a megoldást eszelték ki, hogy az épület szárnyait meghosszabbítják. A mai napon is az első udvarba belépve, jobb és bal oldalra tekintve, az ereszcsatornákat vizsgálva látható, meddig tartottak az eredeti szárnyak. A két szárnyat meghosszabbították és egy keresztépülettel összekötötték, így lett U alakú az épület. Az építkezést korabeli fényképek is őrzik. 

Ezt követően, at 1920-as évek második felében a dísztermet is felújították. Érdekesség, hogy akkoriban még nem balra, hanem jobbra néztek a székek a teremben. Ha pedig díszterem, akkor zászlók, ebből több is megtalálható ma az impozáns helyiségben. Ugrai Gábor elmondta, ezek a lobogók a Békéscsaba hovatartozását jelölik. Így megtalálható ott Magyarország zászlaja, az Európai Unió lobogója, Békés vármegye zászlaja és egy Békéscsaba címerével ellátott zászló is. Szeptember 21-én pedig a városháza 150. évének tiszteletére egy újabb, békéscsabai motívumokkal ékesített zászlót helyeztek el a díszteremben.

Podcastunkban Ugrai Gábor beszélt még a városháza előtt, illetve annak udvarán található szobrok mondanivalójáról és alkotóiról, arról, hogy kik előtt tisztelegnek az épület különböző részén található emléktáblák, illetve arról is, kik voltak a város első díszpolgárai.

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában