Egyirányúsítás

2023.05.19. 07:39

Szombattól változik a forgalmi rend Gyulán

Május 20-án, szombaton 9 órától egyirányú a Szőlős utca Scherer Ferenc utca és Ferencesek tere közötti szakasza – tájékoztatott közleményében a gyulai önkormányzat.

P. G.

Forrás: Shutterstock

A Szőlős utca egyirányúsítását Gyula Város Önkormányzata a Szőlős utcai lakosok megkeresése alapján, a rendőrség és közlekedési szakemberek bevonásával vizsgálta felül. A vizsgálat során megállapították, hogy a Szőlős utca Scherer Ferenc utca és Ferencesek tere közötti szakasza egyirányúsítása közlekedésbiztonsági szempontból javasolt.

Ezért a gyulai képviselő-testület a közúti közlekedésről szóló törvényben biztosított hatáskörben eljárva úgy döntött, hogy a Szőlős utca Scherer Ferenc utca és Ferencesek tere közötti szakaszát a Ferencesek tere irányában egyirányúvá teszi a kerékpáros forgalom mindkét irányban történő közlekedésének meghagyásával. A forgalmirend-változás bevezetése május 20-án, szombaton 9 órától lép érvénybe.

Kérték, hogy a gépjárművel közlekedő lakosok figyeljenek oda a forgalmirend-változás betartására. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában