Szent Miklós napok

2022.12.05. 16:37

Disznótoros pizzát készítettek gyulai kolbásszal Gyergyóban

A Gyulahús Kft. delegációja kiemelt vendégként és támogatóként vett részt az erdélyi Gyergyószentmiklóson életre hívott Szent Miklós napok keretében megrendezett Kárpát-medencei Disznótoros Ételek Főzőversenyén.

P. G.

A gyulai küldöttség ezúttal is a Gyulahús számos termékét vitte magával.

Hajduk Zoltán, a Gyulahús üzemvezetője, egy személyben a delegáció vezetője kérdésünkre elmondta, Gyula és Gyergyószentmiklós 2013 óta gasztronómiai testvérvárosként szerepelnek. A szóbeli megállapodás értelmében Hajduk Zoltán azóta valamennyi gyergyói Szent Miklós-napon részt vesz, hol zsűrizik, hol főz, hol gyulai termékeket mutat be. 

A gyulai küldöttség ezúttal is a Gyulahús számos termékét vitte magával, a program alatt ahol csak lehetett, bemutatták az ínyencségeket, a helyiek megkóstolhatták azokat.

Az egyik helyi pizzéria emellett felvállalta, hogy a főzőverseny napján disznótoros pizzát készít, amire dinsztelt káposzta került gyulai kolbásszal megterítve, sajttal leöntve. A finom különlegességet csak akkor, azon a napon lehetett kapni. A Gyulahús marketingesei jóvoltából különféle játékokat is játszhattak az érdeklődők, ezek közül a Malac-póker volt a legnépszerűbb, amelyen értékes nyeremények találtak gazdára főleg a gyerekek körében, de felnőttek is bekapcsolódtak szép számmal a kihívásba. A játék bevétele jótékonysági célokat is szolgált, a helyi gyermekotthont segítették a befolyt összegből. 

A gyulai kolbászt nem csak nézni, kóstolni is lehetett.

Az említett főzőversenyen harmincnyolc csapat főzött, a megmérettetés fővédnöke Ambrus György, gyulai Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács volt, aki az éppen tartó luxemburgi gasztrovilágbajnokságról be is jelentkezett. Hajduk Zoltán pedig zsűritagként segítette a főzőversenyt. Az első három helyen végzett csapatok mindhárom kategóriában, a levesesek, a káposztás és a húsos ételek kategóriájában egyaránt egy-egy kiló gyulai kolbászt is kaptak. 

Gyula és Gyergyószentmiklós 2013 óta gasztronómiai testvérvárosként szerepelnek.

A Gyulahús delegációját Hajduk Zoltán mellett Gila Éva, Kiss László és Csabai Éva alkották. A gyergyóiak nagyon jól fogadták a cég részvételét, rengeteg kedvező visszajelzést kaptak a fürdővárosiak arról, hogy ott voltak az erdélyi programon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában