Rajzpályázat

2022.09.30. 18:18

Kínába küldték a szarvasi gyerekek rajzait, megérkezett a válasz

Wuxi, Szarvas kínai testvérvárosa hirdette meg a Békés megyei település gyermekei számára azt a rajzpályázatot, amelynek ünnepélyes díjátadóját pénteken tartották a Tessedik Sámuel Múzeumban.

V. E.

Szebegyinszki Nelli és Szilágyi Hanga a Zöldpázsit Óvoda nagycsoportosai

Fotós: Für Henrik

Petneházi Andrea hivatali kabinetvezető elmondta, Szarvas kapcsolata a kínai nagyvárossal még a korábbi helyi haltenyésztési kutatóintézet és az ahhoz hasonló Wuxi kutatóintézet közös munkájával indult el, dr. Váradi László, a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI) nyugalmazott főigazgatója közreműködésében. Mivel az együttműködés gyümölcsöző volt a két intézet között, a vezetők úgy döntöttek, jó ötlet városi szintre emelni a jó kapcsolatot. 2006-ban pedig partnerséget mutatott a kínai város is, annak ellenére, hogy lakossága jóval inkább Magyarország teljes lakosságának számát közelíti meg, mint Szarvasét. A méretbeli különbségek ellenére testvértelepülések lettek, és több közös programjuk is volt már. Hozzátette, Wuxi lakóinak mindig nagy örömet okoz Szarvas látványa a számtalan zöldterület miatt, amire mindig rácsodálkoznak.

Csire Vivien, Demeter Liliána, Molnár Edina, Lestyan Gréta a Benka Gyulából pályáztak, Dubovecz Alina a Gál Ferenc Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvódából küldte be pályaművét
Fotós: Für Henrik

A kabinetvezetőtől megtudtuk, a pandémia előtt kiírt, és a vírus miatt csak mostanra lezárult rajzpályázat is ezen testvérvárosi kapcsolat egy szálja, amit Wuxi hirdetett meg A mi világunk, mi földünk címmel a szarvasi óvodásoknak és általános iskolásoknak. A felhívás sok gyermeket megmozgatott, közel 50 pályamű érkezett a versenyre. A gyerekek munkáit először digitálisan, majd eredeti formájában is elküldték Kínába, ahol egy szakértő zsűri elbírálta azokat. Az eredményeket nemrég kapták meg az összes nevező gyermek ajándékával együtt. Utóbbi egy kínai írásjelű oklevél és egy hagyományos kínai tekercs volt, ami pandákat ábrázol.

Babák Mihály polgármester a gyermekeket köszöntve kifejtette, Szarvason régóta kiemelt jelentőséggel bír az esztétikai nevelés és a rajz. Kiválóságaik egyike volt a területen Ruzicskay György festőművész. Hozzátette, rendkívül büszke a kínai rajzversenyre pályázó gyerekekre, akiknek művei a kínai zsűrit is meghatották. Érezhető volt ugyanis rajzaikon, hogy kedvüket lelték a készítésük során, szívüket-lelküket beleadták a munkába. Azt kívánja nekik, hogy mindig ilyen örömmel és ilyen szépeket alkossanak. A rajzverseny első helyezettje a Benka Gyula diákja, Molnár Edina lett, illetve hirdettek számos második és harmadik helyezettet, tehát mindenki kapott díjat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában