Gyula

2022.06.29. 17:00

Dr. Pocsay Gábor kapta meg a Libor-díjat - Galériával

Két év kihagyás után újra együtt ünnepelhették a Semmelweis Napot a gyulai kórház dolgozói. Az eseményen a hagyományokhoz híven átadták a dr. Libor János díjat, a főigazgatói kitüntetéseket és elismeréseket is.

Vásári Erzsébet, [email protected]

Dr. Pocsay Gábor, dr. Görgényi Ernő és dr. Bácsmegi Gábor

Fotós: Bencsik Ádám

Semmelweis-napi ünnepséget tartottak szerdán Gyulán, a Pándy Kálmán Tagkórház Árvay termében. Az eseményen elsőként dr. Kovács József országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kitért az egészségügy betagolódásáról a Belügyminisztériumi rendszerbe, illetve a béremelésekre, melyek a tervek szerint hamarosan hangsúlyosabban megjelennek a szakdolgozóknál is. Szólt még a koronavírus járványról is, kitartásukért és áldozatos munkájukért háláját fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak. 

Dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében elhangzott, nagy tisztesség számára, hogy idén is átadhatja a Semmelweis-napi ünnepségen az önkormányzat által alapított dr. Libor János díjakat. Hozzátette, a kórház már megalapítása óta erős szimbiózisban él a várossal, sorsuk a kezdetektől összefonódott. Ezért is tartja fontosnak, hogy a város is elismerje az egészségügyi dolgozókat. Visszaemlékezett, a Libor-díjat Kiss Tamásné képviselő kezdeményezte, kifejezve azt a tiszteletet és megbecsülést, amit a gyulai kórházban példaértékű munkát végző orvosok és szakdolgozók iránt éreznek.

Dr. Sárosi Tamás megyei tisztifőorvos köszöntőjében elhangzott, öröm számára, hogy két évnyi koronavírus miatti szünet után újra együtt ünnepelhetik a kórház dolgozói a Semmelweis-napot. Elárulta, épp az ünnepség napján kapta meg a legfrissebb adatokat a járványról, amiből kiderül, az elmúlt héten Békés megyében csupán 37 új fertőzöttet regisztráltak. Hangsúlyozta, azt kívánja a lakosságnak, hogy ősszel, télen, és jövő tavasszal se legyen már példa ennél magasabb számokra.

A tisztifőorvos után dr. Becsei László főigazgató főorvos üdvözölte kollégáit és a vendégeket. Beszédében visszaemlékezett Semmelweis Ignác orvosra, az anyák megmentőjére. Elmondta, a Semmelweis-nap 1992 óta ünnep, 2011 óta pedig július 1-je, a nagyhírű orvos születésnapja munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók számára. Majd kitért arra, hogy a Békés Megyei Központi Kórház maga a munkatársak közössége. A dolgozók elhivatottsága és lojalitása pedig az, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi ellátórendszer működjön, és az előttük álló feladatok sikeres végrehajtása biztosított legyen. Végül hangsúlyozta, az orvosok és ápolók munkáját egyre szélesebb rétegek értékelik és érzik. Ezen hivatások így lassan visszanyerik rangjukat.

A beszédek után a díjátadó következett. Idén a gyulai képviselő-testület döntése alapján dr. Libor János díjban részesült dr. Pocsay Gábor belgyógyász-endokrinológus szakorvos, az I. sz. Belgyógyászati osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa. Méltatásában elhangzott, általános orvosi diplomáját 1969-ben szerezte, 1970-től pedig a gyulai kórház I.sz. Belgyógyászati Osztályán gyakorolta hivatását mintegy öt évtizeden át. Első szakvizsgáját 1974-ben belgyógyászatból szerezte. 1985 után érdeklődése egyre inkább az endokrinológia és a diabetes felé irányult, melyhez szükséges belgyógyászati endokrinológia szakvizsgáját 1986-ban szerezte meg. Békés megyében elsőként indította el az endokrinológiai és diabétesz szakrendelést. Szakmai érdeklődése kiterjedt a pajzsmirigy betegek ellátására is. Orvosi hivatását megszakítva 1990-1994 között polgármestereként szolgálta a város fejlődését és Gyula lakosságát. Dr. Pocsay Gábor főorvos több évtizeden át, egészen nyugállományba vonulásáig végzett gyógyító tevékenysége kimagasló, szakmai igényessége, humánuma példaértékű. Munkavégzésén túl számos szakmai tudományos munkában vett rész és társadalmi tevékenysége alapján is méltó a dr. Libor János díjra.

Dr. Pocsay Gábor elmondta, úgy gondolja, hogy az orvosi hivatás elismeréséről van szó a Dr. Libor János díj kapcsán, hiszen több mint 50 év alatt oly sok minden történhet szakmáján belül az emberrel. Pályája kezdetén ugyanis még oktatókórház voltak, majd jöttek a fiatal orvosok melléjük dolgozni, új gyógyítómódszereket vezettek be. Visszagondolt még a számtalan értékes kollégára, akikkel együtt dolgozott. Végül megköszönte az elismerést az adományozókon túl valamennyi munkatársának és a családjának is.

A szakdolgozók közül Hermanné Száraz Magdolna, valamint Szitás Mária vehetett át dr. Libor János díjat. Hermanné Száraz Magdolnáról elmondták, hogy az egészségügyi szakiskolát 1983-ben végezte, azt követően a gyulai Általános Sebészeti Osztályon helyezkedett el általános ápoló és asszisztensként, majd műtős szakasszisztensi végzettséget szerzett. 1994-ben egészségügyi szakoktató szakon főiskolai diplomát szerzett. 2013-ban az általános sebészeti műtő csoportvezetőjeként megbízást kapott az úgynevezett „lágyrész” mátrix irányítására. Munkájának elismeréseként 2017. június 1-jétől a Központi Műtő vezető műtősasszisztensévé nevezték ki. Hermanné Száraz Magdolna képes a folyamatosan változó kihívásoknak való megfelelésre, emellett segítőkész és együttműködő. Hivatásának gyakorlása során a szakma szabályainak betartása mellett a következetesség jellemzi. Munkavégzése példaértékű és követendő valamennyi műtőben dolgozó munkatárs számára.

Szitás Mária méltatásában elhangzott, 2009. augusztus 1-jétől dolgozik a kórház Baleseti Sebészeti Osztályán kezdetben segédápolóként, majd 2011-től diplomás ápolóként. A napi ápolási feladatok mellett 2015 júniusa óta a decubitus team kapcsolattartója. 2016. januártól oktatási feladatokat ellátására kapott megbízást, amelynek kiválóan eleget tesz. Szakmai tevékenysége során folyamatos felkészültségről, odaadásról tesz tanúbizonyságot. Munkáját pontosan, lelkiismeretesen végzi, melynek során a szakma szabályait és etikai normáit érvényesíti. A betegekkel és munkatársaival egyaránt jó együttműködésre törekszik, a betegekkel empatikus. Az elmúlt két év jelentős változást hozott életében, és az eddig megszokott traumatológiai betegellátás helyett az infektológiai betegellátásban dolgozott. Alkalmazkodóképessége, szakmai tudása a fertőző betegek ápolását végző munkacsoportban is elismerést váltott ki.

Az ünnepségen kórházért kitüntetést kapott dr. Becsei Lászlótól dr. Wolf Ildikó, a Központi Laboratórium főorvosa, illetve Kórházért elismerésben részesült Luda-Mészáros Éva, a Hematológiai osztály vezető ápolója.

Főigazgatói dicséretet érdemelt dr. Baranyai Csaba, dr. Fülöp Ferenc, az Infektológia osztály orvosi munkacsoportja, a Központi Laboratórium kollektívája, Bakos Zoltánné ápoló, Bányainé Bodonyi Katalin helyettes vezető asszisztens, diplomás ápoló, emésztőszervi endoszkópos szakasszisztens, Gyebnárné Szívós Julianna főnővér, diplomás ápoló, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, Jánk Andrea Edit vezető asszisztens, CT/MR szakasszisztens, röntgenasszisztens, Kovács Erzsébet ápoló, Kukláné Mikó Éva ápoló, Dr. Lapisné Németh Erzsébet aneszteziológiai szakasszisztens, Ócsainé Madzel Margit diabetológiai szakápoló, felnőtt szakápoló, Vincze Ágnes diplomás ápoló, Szabó Attila gépkocsivezető, valamint Szappanos Gábor szakács.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában