A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeztek Békéscsabán

Megélt történelem címmel indított programsorozatot a Rákóczi Szövetség békéscsabai szervezete, azzal a céllal, hogy a fiatalok első kézből, az átélőktől vagy a leszármazottjaiktól hallhassák, hogy miket éltek át annak idején a családok. Így jobban eljut a történet, a történelem az ifjakhoz, illetve az üzenet is, hogy ilyen tragédiának soha nem szabad megismétlődnie – ismertette Barcs Anikó, a Rákóczi Szövetség békéscsabai szervezetének alelnöke, hozzátéve, hogy a széria első részében a Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeztek.
Visszaemlékezésében dr. Illés Károly hangsúlyozta, hogy a magyarok és köztük a felmenői évszázadok óta lakták a Felvidék azon részét, amelyet szülei 1947-ben kénytelenek voltak elhagyni. Elmondta, hogy a csehszlovákok 1942 végén, 1943 elején követelték a magyarok kitelepítését, a magyarok ellen gyűlöletkeltő kampány folyt. Az elfogadott kormányprogram pedig hontalanságra ítélte a magyarokat, megfosztották őket a jogaiktól, lakat került a magyar iskolákra, elbocsájtották a magyar közalkalmazottakat, az istentiszteleteken nem hangozhatott el magyar szó.

A szláv nemzetállam megvalósítását fogalmazták meg célként a csehszlovákok, és Edvard Beneš elnök úgy látta, hogy ez a magyarokkal – és a németekkel – nem valósítható meg. Magyarország és Csehszlovákia között 1946-ban jött létre megállapodás a lakosságcseréről, és úgy volt, hogy annyi magyart telepítenek át Felvidékről, ahány szlovák Magyarországon önként jelentkezik. Nem lehet tudni, hogy mi alapján jelölték ki azokat a magyarokat, akik aztán megkapták az úgynevezett fehér lapot és elhagyni kényszerültek otthonukat, az egyetlen bűnük az volt, hogy magyarnak születtek.

Vasúton vitték őket, a bizonytalanságba tartottak, hiszen nem mondták meg nekik, hogy hova mennek. A vagonokban együtt utaztak a jószágokkal, az élelemről és a vízről nekik kellett gondoskodniuk. Új, számukra teljesen ismeretlen helyre; a felvidéki, színtiszta magyar településekről magyarországi szlovákok lakta településekre kerültek. Az itteni életük hatalmas csalódással indult, hiszen főleg piszkos, romos házakat kaptak.

– Gyerekkoromban sokszor beszélték a szüleim, hogy otthon így volt meg úgy volt. Nem értettem, hogy milyen titokzatos otthonról mesélnek, hiszen azt gondoltam, hogy otthon vagyunk – mondta dr. Illés Károly, hozzátéve: édesanyja olykor ült a konyhában a kisszéken, és a könnyeit törölgette, olyankor mindig hazagondolt.

Mesélt arról is: amikor az áttelepítettek összejöttek, még negyven-ötven évvel később is azt beszélték, hogy mi volt otthon, és azt kérték, hogy csak egy utolsó kortyot ihassanak az otthoni vízből, hogy majd a sírjukra otthoni földet hozzanak. Az átélőkkel készült interjúkból pedig kiderült: nem hitték, hogy így elszakíthatják őket a szülőföldjüktől, azt remélték, hogy hamarosan értesítik őket és mehetnek haza – ezért sokáig nem is pakolták ki a ládákat.

Barcs Anikó édesanyja, Barcs Józsefné Csizmadia Margit, Vágfarkasd díszpolgára kezdeményezésére 2008-ban avattak táblát a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére a városháza árkádsorán. A mostani rendezvényen levetítették azt a videót, amely a 14 évvel ezelőtti eseményen készült.

Trianoni térképekből nyílt kiállítás

Egy térképkiállítás is nyílt a keddi program keretében. Barcs Anikó elmondta: a Trianoni Szemle mellékleteként jelentek meg ezek a térképek, amelyek számos szempont alapján mutatják meg, hogy milyen veszteségeket szenvedett az ország a békediktátum következtében. A tárlatot egyeztetést követően a Kinizsi utcai székházban megtekinthetik diákcsoportok, illetve szeretnék vándorkiállításként iskolákba is elvinni, számítanak az intézmények jelentkezésére.

Megkapták a fehér lapot, és el kellett hagyniuk otthonukat.