Jászai Mari-díjjal ismerték el a békéscsabai színész kimagasló alakításait

– Mikor, hogyan dőlt el, hogy a színház felé vezet az útja? 

– Bár alapvetően egy csendes gyerek voltam, a tanáraim hamar észrevették, hogy otthonosan mozgok a színpadon. Már a balmazújvárosi Veres Péter Gimnáziumban is tagja voltam egy amatőr színjátszókörnek, mégis úgy éreztem, ki kell szabadulnom innen. Így két év után a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában folytattam a tanulmányaimat. A városban megismerkedtem az Adysokkal, akik biztattak, hogy jelentkezzek át hozzájuk drámatagozatra. El is mentem egy meghallgatásra, ahol Varga Éva színművésznő azonnal meglátott bennem valamit. Megfogta a csuklómat, és rohant velem az igazgatói irodába. – Fel kell venni ezt a srácot – mondta. Ezután felvettek a Jókai színház színiiskolájába, ahol Gáspár Tibor, Konter László és Bartus Gyula voltak a tanáraim. De Gáspár Tibor vitte végig az osztályt, akitől rengeteget tanultam. Emlékszem, volt egy mondata, ami most is a fülemben cseng: legyetek szerények, mert minden okotok megvan rá. 

– Mit jelentett, jelent Önnek a színház? 

– Már középiskolában elvarázsolt. És mikor bekerültem a Jókaiba, az olyan volt, mint amit egy pilóta érezhet, mikor először bekerül egy pilótafülkébe, és megmutatják neki, miként irányítsa, emelje magasba a gépet. Hatalmas élmény volt a tapasztalt színészeket látni. Elsőévesként tágra nyílt szemekkel néztük őket, miközben arra vágytunk, hogy egyszer mi is ezeken a deszkákon állva, nagy szerepet játszva kápráztassuk el a nézőket. 

– Mi volt az első szerepe? 

– Mikor elsőévesek voltunk, Tege Antal osztálya kiment Törökországba egy fesztiválra, és addig mi vettük át a szerepeiket. Ez volt az első alkalom, hogy színészekkel dolgozhattam együtt. Majd még azon a nyáron a Gyulai Várszínházban kaptam egy kisebb, három-négy mondatos szerepet A színház a cethal hátán című darabban. Itt olyan színészóriásokkal játszhattam együtt, mint Gáspár Sándor, Stohl András, Ráckevei Anna, Avar István vagy Méhes László. 

– Volt még olyan darab, karakter, amit megszeretett, mély nyomot hagyott önben? 

– Mindig vannak szerepek, melyeket első olvasatra nem szeretek, de a premierig minden karakter a szívemhez nő. Foglalkozom vele, belebújok a bőrébe, megtanulom az adott figura szövegét, átlényegülök, és akkor egyszer csak az enyémmé válik, és megszeretem. De ha egyet ki kellene emelnem, az az amerikai film nyomán (Van aki forrón szereti) készült Senki sem tökéletes… című 2001-es darab volt, amiben Dzseri-t játszottam, Marton Róbert és Paczuk Gabi mellett. Fergeteges vígjáték volt, állva tapsolt a közönség. Sokáig nem is lehetett levenni a színház műsoráról. Végül 38 előadást élt meg. A nézők pedig még ma is kérdezik, fogjuk-e újra játszani. 

– Van valamilyen babonája, ami nem maradhat el a fellépések előtt? 

– Mindig az adott darabhoz köthető babonáim vannak. Mindegyik a próbahéten alakul ki, amit, ha sikeres a bemutató, akkor minden kezdés előtt újra és újra megcsinálok, például háromnegyed hétkor a takarásban elmondom az első két jelenetemet. 

– A színpadról lelépve mivel tölti szabadidejét? 

– Nem könnyű szakma a miénk, hiszen többnyire a szabadidőnkben is a szöveggel vagyunk elfoglalva, de ha mégis van egy szusszanásnyi időm, akkor a párommal szépítgetjük a nemrég vett parasztházunkat, vagy kertészkedünk. Fiatalon nagy horgász voltam, és bár most is minden évben kiváltom az engedélyt, az utóbbi években nem nagyon dobtam be horgot a vízbe. Ezért most megfogadtam, hogy idén nyáron erre is kerítek időt. 

Névjegy

Balmazújvárosban született, 1974. szeptember 8-án. Debrecenben, az Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségizett. Békéscsabán a Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolában, Gáspár Tibor osztályában végzett. Pályakezdése óta a Békéscsabai Jókai Színház társulatának a tagja. Több alkalommal a Megye Színművésze díját, 2010-ben és 2019-ben Gálfy László Gyűrű díjat kapott, 2022-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták.