Retorikaverseny

2022.04.07. 14:10

Angolul, németül szónokoltak Békéscsabán

Angol- és némettudásuk mellett szónoki képességeiket is megcsillogtatták csütörtökön a diákok azon a megyei retorikaversenyen, amelynek az Andrássy Gyula gimnázium adott otthont. Szabó László, az intézmény igazgatója elmondta, a megmérettetésen ötven tanuló vett részt több mint tíz megyei középiskolából.

L. B.

Ötven fiatal vett részt a megyei versenyen. Fotó: Bencsik Ádám/

Angolul – azon belül is közép és emelt szinten –, illetve németül beszéltek a fiatalok a prezentációkkal, bemutatókkal színesített előadásaik során, összesen 7-10 percben és számos, előre meghatározott témában. Szóltak például II. Erzsébet brit királynő 70 éves uralkodásáról; kedvenc karakterükről; hogy mit tennének, ha valamilyen szupererővel bírnának; hogy a közösségi média áldás vagy átok; hogy mit tanultak a karantén alatt; az iskolai bántalmazásról; a környezetvédelemről. A diákok teljesítményét szakavatott zsűri értékelte, benne a gimnázium angol és német szakos pedagógusaival, de érkeztek a Jankay és a Petőfi általános iskolából, valamint a Szegedi Tudományegyetemről is szakemberek. Szabó László igazgató szerint a verseny megmutatta, hogy az Andrássy elkötelezett a színvonalas idegennyelv-oktatás mellett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában