A Rosszerdőben is jártak a békési vitézek

A Hajdú Bihar megyei Mezőpeterd felé vezető útjukon nem hagyhatták ki a Békés-Rosszerdőben található betyárfákat a bandérium tagjai. A legendák szerint ez a betyárok búvóhelye volt. A hely összeköthető Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Balog Tógyer, Jevuczó Ilia, Varga Pista nevével. Az ott fellelhető, tájképi jelentőségű platánfák vesszőit a történetírók szerint Rózsa Sándor és Veszelka Imre szúrta le. Nyolc csemete immáron matuzsálemi korú.

Lischka Gábor, a hagyományőrző és kulturális egyesület alapító tagja kiemelte, régóta az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szegénylegényekből és betyárokból álló szabadcsapatainak világát idézik fel bemutatóikon. 

Most elérkezettnek látták az időt, hogy a kissé elfeledett szereplőkről is megemlékezzenek. Hogy ez méltó lehessen a szabadságharcos példaképhez, egy héttel korábban Szász Zoltán, az egyesület elnöke és Husvéth Mihály Gázsy Imre sírját megtisztította, környékét rendbe tette.

– Nincs magasztosabb cselekedet, mint egy közösségért élni, tenni, annak hasznos tagjának lenni, s ha kell, életünket is odaadni érte. Legyen az a család, a falu közössége, szűkebb-tágabb környezetünk, szent magyar hazánk – hangsúlyozta a Gázsy Imre tiszteletére tartott ünnepségen – melyen részt vett Pap Miklós, Mezőpeterd polgármestere is – Lischka Gábor.

Majd így folytatta: Akiről most megemlékezünk, családi hagyományai alapján is ebben a szellemben nőtt fel. Ez adatott számára, hiszen a török dúlás után elpusztult sárréti világ egyik királyi birtokban lévő területét kapták meg ősei. Puszta-Peterdnek nevezték a területet, és ezt tették virágzó környékké. Gázsy Imre jogot tanult, majd gazdálkodott. Ám a haza és szabadság hívó szavára nemzetőrnek állt. 

1849. január 26- án az Országos Honvédelmi Bizottmány többek között őt bízta meg egy 600 emberből álló, száguldó csapat felállítására, az ellenség „ártalmára és nyugtalanítására”.

Tudvalevő, hogy ezidőtájt vélt vagy valós rágalmak alapján sokak kerültek a törvény által üldözöttek közé, betyársorsra Békésben is. Így megváltás volt a szegénylegényeknek a büntetésük elengedése a szabadságért vívott harc fejében. A szabadságharc elbukott, Gázsy Imrével sem bántak kesztyűs kézzel. 1850-ben szabadon engedték, ezután Mezőpeterden, majd Debrecenben élt, 1863-ban hunyt el.

– Számunkra, akik hagyományőrzéssel, eleink tetteinek kutatásával foglalkozunk, fontos, hogy a szülőföldünkhöz közel egy szabadságharcos sírjánál róhattuk le kegyeletünket – emelte ki Lischka Gábor. 

– Ezt követően ellátogattunk Pazonyi Elek Gusztáv császári és királyi kamarás, aranykulcsos honvéd huszárezredes sírjához is, nyughelye nem messze található Gázsy Imréétől.

Párbajhősként tett a huszárokért

Husvéth Mihály elmondta, Pazonyi Elek Gusztáv igen szenvedélyes vadász, párbajhős volt, akit Krúdy Gyula és Mikszáth Kálmán is megénekelt írásaiban. Biztos kézzel célzott, a feldobott krajcárt gond nélkül átlőtte. Az 1867-es kiegyezést követően újból felállították a magyar királyi honvédséget, de azt az osztrák császári és királyi tisztikar kezdetben nem tekintette a véderő szerves alkotórészének. Elek Gusztáv ígéretet tett, hogy elismerteti és elfogadtatja a császáriakkal a magyar huszárság létjogosultságát és egyenjogúságát. Pazonyi egyszer a nyíregyházi Korona étteremben elsétált a császáriak asztala előtt, de senki sem üdvözölte őt. Vita kerekedett, a teljes asztaltársaságot kihívta párbajra. Amikor másnap Elek Gusztáv legyőzte második ellenfelét is, odalépett hozzá a császári alezredes, és megkérte, elégedjen meg ennyivel, ne tegye csúffá a teljes tisztikarát. A magyar tiszt készséggel eleget tett bajtársa kérésének, és onnantól kezdve a császáriak egyenrangú félként tekintettek a magyar királyi honvédekre.