Békés megye

2022.03.04. 16:16

Két Békés megyei is az Év Vállalkozója lett

Hetvenöt vállalkozó – köztük két Békés megyei – vehetett át díjat kiemelkedő munkája elismeréseképpen Budapesten, a 22. alkalommal megtartott megtartott Vállalkozók Napján.

N. Sz.

A világjárvány és az Ukrajnában folyó háború árnyékában megtartott rendezvényen Eppel János VOSZ-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter az együttműködés fontosságát emelte ki. Eppel János az elmúlt öt évet értékelve elmondta, a 2016-17-es esztendők intenzív szakmai munkákról szóltak, amelynek során a kormánnyal, a kereskedelmi és iparkamarával, a munkaadók és gyáriparosok szövetségével, valamint a szakszervezetekkel együttműködve tudtak komoly eredményeket elérni.

Eppel János

Megemlékezett Demján Sándor 2018-ban bekövetkezett haláláról, kiemelve, hogy a VOSZ-t húsz éven át formáló üzletember által képviselt értékeket ma is meghatározónak tartják. A 2020-as év csapásának nevezte a világjárványt, amely kihívások elé állította az egész világot. A válságkezelés lépéseiért Eppel János köszönetet mondott a kormánynak, amely adócsökkentéssel, hitelgaranciával, moratóriummal segítette a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat. 

 

Kiemelte a Széchenyi Kártya Programot, amely szintén sok tízezer vállalkozásnak jelentett kapaszkodót. A jövőről szólva hangsúlyozta, a stratégia kialakításán dolgoznak, a május végére véglegesítendő program kulcselemei közt megnevezte az érdekvédelem erősítését, a vállalkozók bevonásának segítését, illetve a vállalkozásfejlesztési tevékenység kiterjesztését.

Varga Mihály pénzügyminiszter aláhúzta, a vállalkozások többsége rugalmasan alkalmazkodott a válságtól terhelt körülményekhez, és ezt az időszakot nem csak túlélésre, de versenyképessége növelésére is tudta használni. A jövővel kapcsolatban óvatos optimizmusának adott hangot, 5 százalék körüli növekedést prognosztizálva, hozzátéve, hogy a háború nagyban befolyásolja a kilátásokat.

Varga Mihály

A rendezvényen a Magyar Gazdaságért Díjat nyolcan, az Év Vállalkozója Díjat hatvanhatan vehették át, emellett Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat is átadtak. Békés megyében dr. Kurucz Norbert az e-Management Consulting Kft., valamint Vodova János a Skylotec Kft. ügyvezetője lett az év vállalkozója.

Dr. Kurucz Norbert
Vodova János


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában