Hagyományőrzés

2022.03.15. 15:28

Rózsa Sándorék szabadságharcos fegyvereit is bemutatták Békéscsabán

A szabadság hívó szavára összesereglett szegénylegényekről, betyárokról emlékeztek meg a Körösök Völgye Vitézi Bandérium tagjai Békéscsaba főterén kedden. Katonai hagyományőrző kulturális egyesületként felelevenítették a névtelen hősök bátor tetteit, harcmodorát, bemutatták harci eszközeiket.

Ny. L.

Fotó: Imre György

Husvéth Mihály, az egyesület egyik alapító tagja, vezetője elmondta, a főtéren az 1848-49-es csaták, harci cselekmények után a csárdában megpihenő szabadcsapatot alkottak, annak viseletével, fegyvereivel vagy éppen fegyvernek alkalmas eszközeivel. A leglátványosabb, legfeltűnőbb az egyszerű mezőgazdasági, illetve hétköznapi eszköznek tűnő szerszámok, a gulyásbot, a petrencés rúd, a kés, az egyenes vagy kiegyenesített kasza voltak. Utóbbiak sűrű hadrendbe állításával egy nehézlovassági rohamot is megállíthattak.

– Nem véletlen, hogy a forradalmi kormányzat elsők közötti fegyverrendelésének a legények kezébe való sok-sok, úgynevezett hadikasza számított – hangsúlyozta Husvéth Mihály. – Sajnos,  eszközben, pénzben sem bővelkedett az akkori hadvezetés, így a paraszti gazdaságokban fellelhető eszközök – mint a széna forgatására alkalmas villák – sem voltak ritkák a szabadságharcosok körében. Persze lőfegyverek is előfordultak, a korabeli fejlettségnek megfelelően. Megjelentek az egy lövésre alkalmas, elöltöltő fegyverek, a kurtály, a pisztoly, a puska. Ám igencsak szerették a legények a fokost, mint harci eszközt, különösen Rózsa Sándor szabadcsapatában kedvelték a karikás ostorokkal együtt. Az ostor csapószíjának végére acélgolyó, rézdrót, ónpityke került. Ezek hatását is bemutatták a főtéren, vagyis, hogy mit művel egy közel két centi vastag falappal.

Husvéth Mihály kitért arra, a hagyományőrzés széles tudásanyag felölelését megkövetelő tevékenység. Igen gazdag nemzetünknek a népdalkincse. Így március 15. kapcsán előkerültek e jeles eseményt megörökítő énekek, emlékezve a névtelen hősökre, a szegénylegényekre, akik a szent magyar szabadságért áldozták életüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában