2022.02.12. 12:35
Nyolcvanöten születtek az elmúlt két évben Csorváson
Hazánkban 2022-ben tizenötödik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Most a házaspárokat és gyermekeiket köszöntötte a kisváros önkormányzata.
A szerző felvétele
Csorváson hagyomány, hogy a helyi önkormányzat és a Csorvási Szolgáltató Nonprofit Kft. köszönti a városban házasságot kötött párokat és a kisgyermekeket. Tavaly a pandémia miatt elmaradt az ünnepség, így pénteken nemcsak a 2021-ben, hanem a 2020-ban egymásnak örök hűséget fogadó és ebben a két évben született gyermekek kerültek a fókuszba a Művelődési Ház nagytermében.
Nellerné Pásztor Csilla művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket, aki beszélt a Házasság hete sorozat történetéről. Az esemény (amely országosan február 13. és 20. között zajlik) arra hívja fel a figyelmet, hogy a házaspároknak egymás iránt nagyobb figyelmet kell szentelni.
– Az újszülött érkezésével nő a felelősség, ugyanakkor mindez a nagyszülőket is közelebb hozza a családhoz – mondta Nellerné Pásztor Csilla.
Baráth Lajos polgármester elmondta, hogy az elmúlt két évben hatvanöt házaspár kötötte össze az életét, nyolcvanöt gyermek született, ebből harminckilenc kislány és negyvenhat kisfiú.
– A születési szám enyhe emelkedést mutat, s ez nagy öröm! – mondta a városvezető, aki kitért arra is, hogy a településen egy huszonnégy férőhelyes bölcsőde működik, és a héten elkezdődött a bővítése, a 165 milliós beruházás a tervek szerint november 30-ig készül el, jövőre a gyermekek is igénybe vehetik.
– Terveink között szerepel az óvodában a meglévő hét mellé egy új csoportszoba és egy kis tornaterem építése is – osztotta meg a jó hírt Baráth Lajos, aki az ünnepségen az áprilisban két esztendős fiú unokáját és annak szüleit is köszönthette.
A folytatásban Csonka Dóra és Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház két művésze énekelt szerelmes dalokat, bemutatva a nők arcait, ízelítőt adva a Rómeó és Júlia musical-ból.
A megjelent párokat és gyermekeiket a polgármester és Dr. Kerekesné Dr. Mracskó Gyöngyi jegyző asszony emléklappal köszöntötte, s nem maradt el a közös fotózás sem. Az est végén a vendéglátók kakaóval és kaláccsal kedveskedtek.