Békéscsaba

2024.05.17. 11:52

A Gyulai úti irodaépület felújítása elérte a 35 százalékos készültséget

Elérte a 35 százalékos készültséget a Békés Vármegyei Önkormányzat Békéscsabán található, Gyulai úti épületének energetikai korszerűsítése – jelentette be a fejlesztéssel kapcsolatos csütörtöki sajtótájékoztatón Zalai Mihály. A Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke elmondta, a beruházásra bruttó 442 millió forintos támogatást nyertek a TOP Plusz pályázat keretében, és a projektet a tervek szerint december 31-én le is zárják, ugyanakkor a Gyulai úti épület felújítása már hamarabb, szeptember elsejéig elkészülhet.

Papp Gábor

A Gyulai út és az Árpád sor találkozásánál található épület, a volt tervező iroda székháza hosszú éveken át a megyei, illetve a vármegyei önkormányzat vagyonkezelésében volt – szólt az előzményekről Zalai Mihály. 

Gyulai úti épület, irodaépület, felújítás, Zalai Mihály, vármegyei önkormányzat
Vlcskó Bence projektmenedzser és Zalai Mihály mutatta be a Gyulai úti épület felújítását. Fotó: Papp Gábor

Mint elmondta, sok éven át próbálkoztak, hogy a vármegyei önkormányzat tulajdonába kerülhessen, hiszen a Gyulai úti épületben fontos területfejlesztéshez kapcsolódó feladatokat láttak, látnak el, elég csak a Széchenyi Iroda vármegyei szervezetére vagy a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítványra gondolni. Az ingatlanon ugyanakkor energetikai szempontból régóta semmilyen felújítás nem történt, ahhoz azonban, hogy az önkormányzat pályázhasson erre a célra, legalább 51 százalékos tulajdonnal kellett, hogy rendelkezzen.

A Gyulai úti épület hamarosan megújul

– Két éve az államtól az önkormányzat tulajdonába került az ingatlan – fogalmazott. – Így az önkormányzat pályázhatott, és megkezdődhetett a felújítás, ami a Munkácsy Negyedhez is méltóvá teszi az épületet. Megtörténik a külső határolószerkezetek szigetelése, a külső nyílászárók cseréje, az épület passzív hővédelmének javítása, az épület fűtési és hűtési igényeinek biztosítására levegő-víz hőszivattyút üzemelnek be, illetve fotóvillamos rendszert építenek be a villamosenergia-igény kielégítésére. Tavaly december elején egy békéscsabai vállalkozással aláírták a kivitelezési szerződést, majd két nappal később a cég átvette a munkaterületet. A kivitelezésre 270 naptári nap áll a rendelkezésre a szükséges munkálatok elvégzésére. Április 22-én 15 százalékos volt a készültség, mostanra ez az szint elérte a 35 százalékot, a felújított épületet a kivitelező várhatóan szeptember elsejéig átadja az önkormányzatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!