Tehetségkutatás

2022.01.20. 07:02

Négy Békés megyei fiatalt segít a MOL Alapítvány

Négy megyei fiatal művész és tudós pályázott sikerrel a MOL Tehetségtámogató Programra, amely az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közöttiek pályafutását. A MOL Alapítvány által kiadott sajtóközleményben hangsúlyozták, az elbírálásnál főként a pályázók eddig elért eredményeit és igényük indokoltságát vették figyelembe.

Dr. Nagy Szilvia

Összesen 275 pályázat érkezett be tavaly a tehetségtámogató program művészet és tudomány kategóriájú felhívására – tette közzé A MOL Alapítvány. A szakértő zsűri értékelése után a kuratórium úgy döntött,  63 ifjú zenész, táncos, vizuális alkotó, előadóművész, valamint a természettudományok; a matematika, az informatika, a csillagászat művelője, kutatója részesülhet támogatásban. A 10-18 éves korosztály legeredményesebb képviselői 15 millió forintot kapnak, a 19-23 éves, korábban már alapítványi támogatást elnyert fiatalok a klasszis kategóriában összesen 5 millió forintra pályázhattak. 

Öt Békés megyei diák is eredménnyel járt: Durkó Bertalan Tamás Békésen, Kiss Márton Róbert Szarvason, Ökrös Zsuzsanna Orosházán, Szabó Márton pedig Szeghalmon örülhet a sikernek.

Durkó Bertalan Tamás hatévesen kezdett el zenét tanulni Békésen, jelenleg a békéscsabai zeneművészeti szakgimnáziumban bontakoztatja ki tehetségét.

Két évvel ezelőtt a VII. Országos Szaxofonversenyen második helyezést ért el. Ötgyermekes nagycsaládban nevelkedik, szülei lehetőségeikhez mérten támogatják 18 éves fiuk zenei pályafutását. A fiatal a pályázat segítségével megvásárolhatja első saját hangszerét, egy ezüst altszaxofont.

A szarvasi Kiss Márton Róbert öt éve egy nyári táborban ismerkedett meg a természetfotózással, zsebpénzét akkor egy tükörreflexes gépre költötte.

Azóta több természetfotós pályázaton is dobogós helyezést ért el, évek óta jár madárgyűrűző állomásokra, ahol megfigyeli a vonuló madarak mozgását. A fotózáson kívül a röplabdázás is hobbija, szolnoki csapatával tavaly magyar bajnoki címet szerzett. A 18 esztendős fiú a támogatást felhasználva egy új, élesebb felvételeket készítő fényképezőgépet vásárolhat.

A 17 éves Ökrös Zsuzsanna jelenleg a budapesti Weiner Leó Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium 11. évfolyamos hallgatója. 

Kürtön játszik, Orosháza és Budapest között ingázik. Már 2019-ben is komoly sikert ért el: a csehországi Brnoban megrendezett Nemzetközi Rézfúvós Versenyen első helyezett lett. Szakmai fejlődése érdekében igyekszik minél több szakmai kurzuson, versenyen részt venni, a támogatásból a hangszeres játékához szükséges kiegészítőket – hangfogót és fúvókát – szeretne beszerezni.

A szeghalmi Szabó Márton kémiából remekel, rendszeresen részt vesz természettudományos tárgyakból megrendezett versenyeken. 

A kémia Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen ötödik helyezést ért el, az International Biology Olympiad nemzetközi mezőnyében ezüst minősítést szerzett. A 17 éves fiú a támogatásból angol nyelvű szakkönyveket vásárolhat a nemzetközi versenyekre való felkészüléséhez. 

Főként ifjú zenészek pályáztak

A MOL-csoport Kelet-közép Európa egyik legnagyobb vállalataként évente mintegy 2 milliárd forintot adományoz a különböző társadalmi kezdeményezések számára. Közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket; eddig több mint 3000 művészeti, vagy tudományos pályára készülő tehetség fejlődését segítette. Pályázati programjain keresztül évente 140 millió forintot fordít a fiatal sportolók, művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására.

Az idei pályázatok elbírálásában Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés–tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese, és Pertis Szabolcs matematika–fizika szakos tanár, népzenész vállalt szerepet. 

Elmondták, a legtöbb fiatal tehetség a zeneművészet területéről igényelt támogatást, hiszen köztudott, hogy egy hangszer megvásárlása komoly befektetést jelent egy átlagjövedelemmel rendelkező családnak. A szerencsés kiválasztottak előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában