Testületi ülés

2022.01.27. 14:33

Naplementében is köthetnek házasságot Gyulán

Pályázatot nyújt be a Scherer Ferenc utca, a Budai Nagy Antal utca és az Apor Vilmos tér közötti szakasza, valamint az Apor Vilmos tér útburkolatának felújítására a gyulai önkormányzat – erről a városi képviselő-testület döntött csütörtök délelőtti ülésén.

P. G.

Kónya István alpolgármester, dr. Csige Gábor jegyző és dr. Görgényi Ernő a fontos döntéseket hozó testületi ülésen

Kónya István alpolgármester, dr. Csige Gábor jegyző és dr. Görgényi Ernő a fontos döntéseket hozó testületi ülésen

Dr. Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években mindig nyertek utak, járdák fejlesztésére a pályázati kiíráson. Legutóbb éppen az Eminescu utca Kapa és Sánc utca közötti szakasza újulhatott meg. Szólt arról, hogy a polgármesteri hivatal mérnöki osztálya korábban felmérte a lakossági megkeresésekben és képviselői interpellációkban megfogalmazott útfelújítási igényeket. A Scherer Ferenc utca felújítását Mittag Mónika, a választókerület önkormányzati képviselője kezdeményezte, és 2018-ban az utca egy szakaszát már felújították, amit most teljessé tennének. 

A beruházás 75 százalékára, ebben az esetben az előzetes árajánlat szerint 40 millió forintra pályázhat az önkormányzat. A fennmaradó közel 14,5 millió forintot pedig saját forrásként biztosítanák a fejlesztéshez.

Hamarosan nyári naplementében is lehetőség lesz házasságot kötni a városban. Dr. Görgényi Ernő elmondta, a házasodni készülő párok már több alkalommal is jelezték, hogy főleg a nyári időszakban szeretnék szabadtéren, 19 óra után megtartani a polgári esküvőt. Ennek oka, hogy ilyenkor kedvezőbb a hőmérséklet, másrészt a naplemente is emlékezetessé teszi az eseményt. A kezdeményezést az anyakönyvvezetők is támogatták. 

A grémium döntése értelmében a hivatali helyiségen kívül, május 1-től szeptember 30-ig, pénteken és szombaton este is lehet majd polgári házasságot kötni. A vonatkozó helyi rendelet csütörtöki módosítása értelmében az említett hónapokban pénteki napokon 15-től 21 óráig, szombatonként 12 órától 21 óráig engedélyezhető ilyen módon az esküvő, amennyiben a törvényben meghatározott feltételek, a hivatalos iratok épsége és az anyakönyvvezető részére a megfelelő körülmények biztosítottak. Így 30 fok felett például napernyőre vagy sátor, szürkület esetén világítás, egyenletlen talaj esetén szőnyeg vagy ideiglenes szilárd burkolat biztosítása szükséges.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában