felszámolás

2021.08.29. 15:29

Levágott szarvasfejet is találtak az üveghulladékok között Gyulán

Az elmúlt két évben hét szelektív hulladékgyűjtő szigetet szüntettek meg Gyulán a létesítmények körül kialakult áldatlan állapotok miatt. A tapasztalatok kifejezetten kedvezőek, a változás úgy tűnik, beváltja a hozzáfűzött reményeket.

Papp Gábor

Fotós: Shutterstock

– Miután több helyen elég kaotikus állapotok alakultak ki korábban, az érintett körzetek önkormányzati képviselőinek indítványára a képviselő-testület döntött a szelektív lerakók megszüntetéséről – nyilatkozta hírportálunknak Bengery Zsolt. A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. főmérnökhelyettese, üzemvezetője elmondta, elsőként kettő, majd idén újabb öt sziget felszámolásáról született határozat.

– Erre azért is volt szükség, mert több ilyen létesítményre a lakosság egy része egész egyszerűen általános hulladéklerakóként tekintett. Megtörtént, hogy

egy szarvasfej állt ki agancsokkal az üveghulladékból, és ha nem is mindennap, de viszonylag sűrűn előfordult, hogy például használt bútorokat, ülőgarnitúrát raktak ki a szigetek mellé – ismertette Bengery Zsolt.

Hozzátette, mindez természetesen joggal zavarta a közelben élőket, alaposan megkeserítette az életüket, mind a látvány, mind az esetleges szagok kellemetlenek voltak, hiszen nem egyszer kommunális hulladék, ételmaradék is került oda. Gyakorlatilag általános problémaként merült fel ez a jelenség. Áldatlan állapotok keletkeztek, és a hulladék gyakori elszállítása sem hozott megoldást az érintett városrészek tisztán tartásában.

Sokan ismereteik hiánya miatt hordták az oda nem illő szemetet a lerakókhoz /Illusztráció: Shutterstock/

A testület döntése értelmében így a Csabai út és a Vízi utca sarkán, a Széchenyi és a József Attila utca sarkán, a Malomsor utcán, a Sirály utca és a Béke utca sarkán, a Kulcs és a Rákóczi utca sarkán, a Deák téren és a Béke téren szűntek meg szigetek.

A szakember kérdésünkre hangsúlyozta,

meglátásuk szerint a tapasztalatok kifejezetten kedvezők, az érintett területeken megszűnt a szemét illegális elhelyezése.

– Sem a korábbi gyűjtőhelyeken, sem a közelben az illegális lerakás nem növekedett, nem jellemző. Úgy tűnik, hogy sokan kényelmességből, esetleg az ismeretek hiánya miatt hordták az oda nem illő szemetüket a szelektív szigetek közelébe – fogalmazott Bengery Zsolt.

Az üzemvezető ennek kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy

a gyulai hulladékátrakó állomáson rengeteg hulladékot díjmentesen átvesznek, így igazán nincs is ok arra, hogy a szelektív lerakókat használják erre.

A hogyan továbbal kapcsolatban a szakember kifejtette, a képviselő-testület hozza majd meg a döntést újabb szigetek esetleges felszámolásával kapcsolatban. Természetesen ilyen jellegű változások a kertvárosi részeken valósíthatók meg, ahol működik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés.

A városban már több mint ötezer háztartásba kerültek az erre alkalmas 240 literes sárga kukák, amelyekbe a papírt és a műanyagot gyűjtheti a lakosság. Emellett, ahol szükséges, még egy további 120 literes kuka is igényelhető.

Bengery Zsolt kérdésünkre elmondta, a lakosság megszokta és megkedvelte ezt a rendszert, ami kifejezetten eredményes is. A lakótelepeken természetesen nem lehetséges a házhoz menő szelektív gyűjtés, ott mindenképpen maradnak a szigetek.

A szakember úgy látta, hogy megfelelő óvintézkedések mellett ott is megakadályozható, hogy a korábban említettekhez hasonló gondok forduljanak elő. A városban egyébként 31 szelektív sziget működött, a hét létesítmény megszüntetésével pedig jelenleg 24 elérhető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában