Akár Munkácsy is készíthette a csabai lány kelengyésládáját

– Könyvet ír, kutat, gyűjt, tanít. Mi mindennel foglalkozik egyidejűleg?

– Több mint három évtizede tanárként, katolikus hittanárként dolgozom, jelenleg is a békéscsabai evangélikus gimnáziumban tanítok. Írok, szerkesztek, publikálok, negyedik éve készítem a Kossuth rádió Hajnal-táj című műsora részére a Heti Néprajz sorozatot. De ha megkeresnek néprajzi kérdésekben, nyilatkozom az országos és helyi rádióknak, televízióknak is, valamint külsős munkatársként a Mária Rádiónak is dolgozom. Gyűjtéseim hangzóanyaga pedig – balladák, népénekek, hiedelem és történeti mondák továbbá sok-sok archaikus imádság – jelentős részben a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének archívumában tanulmányozható.

– Miként, hogyan vezetett ide az útja?

– Első generációs értelmiségi vagyok, eredeti szakmám szerint mezőgazdasági gépszerelő. Egészen ifjan, szakmámban dolgozva ültem egy hatalmas gép alatt, és arra gondoltam, észszerű lenne már valami mást csinálni. Ezután jelentkeztem a Debreceni Tanítóképző Főiskolára. Később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hittantanári oklevelet is szereztem, Szegeden pedig teológiából, pedagógiából egyetemi MA-s oklevelet. A néprajz iránti érdeklődésem nagyon korai, tízévesen már gyűjtöttem a népi élet tárgyi emlékeit. Utam már egészen fiatalon olyan szaktekintélyek társaságába vitt, mint Daczó Árpád, Domokos Pál Péter, Erdélyi Zsuzsanna, Gazda József, Halász Péter, Kallós Zoltán, Lükő Gábor vagy éppen Seres András. Érdemes külön is említeni egykori főiskolai tanáromat, későbbi atyai jóbarátomat Makoldi Sándort is.

– Néprajz, népzene, néptánc. A dél-alföldi emberek folklór iránti szeretetéről mit gondol?

– Itt kezdett Bartók Béla a népdalok gyűjtésébe. Itt ismerte fel a népdal jelentőségét, fontosságát, ugyanis sógora itt volt intéző az egyik Wenckheim-uradalomban. Amikor idejött nyaralni és meghallotta a parasztlányok énekét, elsőként kezdte el a hallott népdalokat a helyükön kezelni, értékük szerint gyűjteni. Még saját nővére sem értette, mi van Bélával, hogy egyfolytában a parasztlányokat énekelteti a gramofonjába. Halmos Bélával közös szülővárosunk Gyula. De édesanyja révén ide való Sebestyén Márta is. Békés megyei kötődésű a teljesség igénye nélkül Lovász Irén, Juhász Katalin, Juhász Erika, Szokolay Dongó Balázs, de Kunkovács László is. De itt élt és alkotott a kiváló prímás és népzenekutató Barbócz Sándor is. Kodály Zoltán iskoláját szintén itt alapították meg 1946-ban Békés mellett, Tarhoson. Ebbe az iskolába járt az újkígyósi születésű Fejes Antal, a kiváló csellista. De innen indult a pályája Sebestyén Márta édesanyjának, Farkas Ilonának és Bencze Lászlóné Mező Juditnak, aki főiskolai tanárom volt. Az ő gyűjtőmunkájának köszönhető, hogy a hajdúsági, bihari pásztorénekek sokasága fennmaradt.

– Legújabb kötete miről szól?

– A most megjelent kötet tizenegy hosszabb-rövidebb írást, tanulmányt foglal magában. Egyik-másik több alfejezetből áll. Az írások témáját tekintve alig különbözik eddigi munkáimtól: a moldvai csángó magyarok és a szűkebb szülőföld hagyományos műveltségével, ezen belül pedig hangsúlyosan is a vallási hagyományokkal és a hiedelmekkel is törődik a kiadvány, amit persze a hagyományos paraszti műveltségben nem is igen lehet elválasztani a mindennapok történéseitől. Az írások egyik része Újkígyóshoz vagy inkább Békés megyéhez, sőt a Tiszántúlhoz, valamint a helyet vallási kisugárzásában tartó kegyhelyhez, Máriaradnához is kötődik. Mindegyik különleges alkalomhoz, nem mindennapi személyiséghez kapcsolódik.

– Beszélne ezekről az alkalmakról, személyekről?

– Az egyik az a kelen­gyésláda, amely abban az időben készült Békéscsabán, amikor Munkácsy, a világhírű festőművész még Lieb Miska asztalosinas volt, tehát akár ő is készíthette „egy szép, kék szemű csabai tót parasztlány számára”. Képzelet kerekítette históriát olvashatunk a kelengyésláda nem mindennapi történetéről, egészen a tót menyecske vénasszonykori ravataláig, s még azon is túl, amíg a kelengyésládából morzsoltkukoricás-láda, majd pedig lom lett; hogy aztán megakadjon a szemem rajta és gyűjteményembe kerüljön a jó másfél évszázados, a csabai szlovák népművészet megkopott örökségét őrző emléke.

– Miről szólnak a további történetek?

– A másik történet Ó- és Újkígyós egykori birtokosának, a XIX. század első felében élt Wenckheim József Antal után maradt „emlékfoszlányok” alapján készült. Ez a derék ember, noha németnek született az istenadta, a békési rögön és a békési ég alatt olyan igazi magyar úr lett, aki a helyi szájhagyomány szerint a híres betyárral, Rózsa Sándorral barátkozott, vagy legalábbis – a legenda szerint – megvásárolta tőle birtoka békességét. A régi újkígyósi népélettel foglalkozó írások harmadika pedig az analógiás gyógyító mágia emlékeiről szól három jelenség alapján, melyeknek közös tulajdonságuk, hogy bár évszázados ­időkülönbséggel, de Újkígyósról valók. Mindhárom ráolvasásnak óvó, helyre­állító szerepe van, és az egyén vagy a közösség lelki egyensúlyának fönntartását szolgálja­.

– Moldvai mondák is vannak a kötetben, ezek milyen gyűjtések?

– Ez a csángó témájú dolgozat tizenhárom, Moldvában gyűjtött mondát tartalmaz. Hálával és szeretettel emlékezem e mondák adatközlőire, név szerint is megemlítve őket, ugyanis nem kutatásom témájának és tárgyának tekintem – jelen esetben – a mondákat és az azokat felelevenítő csángó embereket, hanem e kultúrát egyenrangúként megbecsülő és értékként kezelő munkatársakat látok bennük. Szóba kerül ezekben a mondákban Krisztus és az ördög kontráktja (egyezsége), Szent Mihály és haláltól félő komájának esete, Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László király, Szent Erzsébet királyné, Szent Antal, Szent Illés alakja, valamint a Táltos Papként is emlegetett Üdvözítővel összetalálkozó Petrás Incze János boldog emlékű klézsei plébános emléke. De feltűnnek a múlt ködéből egy-egy villanásra a tatárok és a törökök is, akik elől a „zemberek futtak el!”, még a bunikámnak a bunikája, vagyis a nagyanyám nagyanyja idejében.

– Mi ennek a hatalmas munkának, a kötetnek az üzenete?

– Valóban térben és időben egyaránt igen nagy területet tekintettem át ebben a válogatásban. És szinte mindenhol ugyanazt találtam, mert ugyanazt kerestem: népi, nemzeti műveltségünk gyökereit vagy legalábbis annak töredékes cserepeit. Ezek a szétszórt emlékek néha szinte maguktól bukkannak elő, néha úgy kell előráncigálni a föld és az idő mélyéből. Napvilágra kerülésük után pedig talán meglepőnek, talán természetesnek találjuk a számos rokon vonást vagy éppen hasonlóságot. Mert minél mélyebbre ásunk a hagyományok világába, annál inkább rá kell ­jönnünk, hogy a megmaradt töredékek egy valamikori nagy, közös és talán egységes kultúra világában gyökereznek.

A fotók szerves részei a könyvnek

– Úgy érzem, a könyvben megjelenő képek egyenrangúak a szöveggel. Várai Ritával, a kiadvány tördelését végző ifjú szakemberrel külön is törekedtünk rá, hogy a kötet szövegbe illesztett képei jól kötődjenek egymáshoz. Tovább lehessen gondolni az olvasottakat, és hogy az olvasó eltűnődhessen rajta, melyik is következik a másikból. Talán ez sikerült és alig akad közöttük olyan kép, amelyik nem kapcsolódik a szöveghez, csupán díszítésül szolgál – részletezte Harangozó Imre.