Békéscsabai Jókai Színház

2024.04.27. 09:43

Az előítéletek szertefoszlanak a vígjátékban

Május 24-én mutatja be a Jókai színház Hunyady Sándor A három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjátékát. A pénteki olvasópróbán Katkó Ferenc rendező sorolta fel: a főbb szerepekben Csomós Lajos és Kovács Edit Jászai Mari-díjas színészeket, Liszi Melindát, Nánási-Veselényi Orsolyát, Csonka Dórát, Tege Antalt, Bartus Botondot, Balázsi Róbertet, Sallai Zsókát, Koromné Kőrösi Bertát, Korom Gábort, továbbá Hamar Vivien, Somogyi Anna és Kerekes Laura másodéves színészhallgatót láthatja majd a közönség.

dr. Nagy Szilvia

– A szerzőnek, Hunyadynak nagyon érdekes az életútja. Kolozsváron született 1890-ben, Hunyady Margit színésznő és Bródy Sándor író szerelemgyermekeként. Később Pestre költözött, édesanyja a Vígszínházban játszott, így gyermekkorától fogva színházi közegben mozgott. A három sárkány az egyik legvidámabb alkotása, 1936-ban film is készült a műből – sorolta a rendező, hozzátéve, az egész előadás egy jó értelemben vett Hunyady-karikatúra lesz, amiben partnere Egyed Zoltán díszlettervező, Mlinár Pál koreográfus, Kiss Kata jelmeztervező, valamint Schäfer Szilveszter  zeneszerző is. 

Az olvasópróbán Katkó Ferenc árult el részleteket a szerzőről. 
Fotó: A szerző felvétele

– Színes, pörgős előadással szeretném bemutatni, hogy mennyire örökmozgó, világlátott ember volt Hunyady, ehhez igazodnak a magyar, román, szerb népzenei elemek. A színésznő és a három sárkány körül forgó eseményeken keresztül szeretném a színészekkel kapcsolatos előítéleteket lebontani. Hivatásuk ugyan kirakatba teszi őket, de ettől még ugyanolyan hús-vér emberek, mint bárki más – hangsúlyozta Katkó Ferenc.

Egyed Zoltán díszlettervező hozzáfűzte: békebeli, nosztalgikus érzéseket tükröző, rajzolt díszletet, "vintage stílusú képeslapot" tervezett. A kulisszaszínpadon stilizált módon jeleníti meg a helyszíneket, miközben az illuzórikus világ praktikus is a színészek számára; a háromszög alakú, forgatható, ajtókkal tűzdelt díszlethasábok négy helyszínt jelenítenek majd meg. Elhangzott, a jelmezeket egy-egy színnel varrják majd körbe, kontúrt adva azoknak.

A történet:

A történet szerint Csaholyi Balázs szerencsés férfiú; három nővérrel, pazar vidéki otthonnal és remek fiúgyermekkel büszkélkedhet. Csakhogy a pénz kifolyik a keze közül, ezért lánytestvérei minden lépését lesik. Fia, ifjabb Csaholyi sem különb; fővárosi joghallgatóként kisebb vagyont tapsolt már el, s igencsak rászorul az anyagi segítségre, különben kész eldobni magától az életét.

A rossznyelvek egy gyönyörű színésznőről is rebesgetnek valamit az ügy kapcsán, így a nővérek kétségbeesetten Id. Csaholyit küldik Budapestre, hogy egyenesbe tegye a dolgokat. Balázs feltett szándéka, hogy csatlakozzon züllött fiához, s minden pénzét léha társaságban verje el. Amikor azonban találkozik Annával, fia szépséges szerelmével, megérti, miért vonzódik a lányhoz. A pénz lassan elfogy, és a hazatérés napja közeleg, majd el is múlik, a hiába várakozó nővérek pedig megérkeznek testvérük szállására. Kiderül, hogy Anna nemcsak gyönyörű, hanem melegszívű teremtés, ám a történet egyszer csak fordulatot vesz.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában